A rovat kizárólagos támogatója

Mindössze 100 millió SDR-t, azaz jelenlegi árfolyamon 37,5 milliárd forintot fizetne a biztosító, egészen pontosan a közbeszerzésen nyertes biztosítók szövetsége egy paksi atomerőművet érintő nagyobb káresemény után.

Ha egy évben ne adj isten több ilyenre is sor kerülne, akkor a másodikra már kevesebb pénz jutna, a nukleáris kárfelelősség-biztosítás éves limitje ugyanis összesen 125 millió SDR (47 milliárd forint). Az összeg az elmúlt években egyáltalán nem emelkedett (forintban is csak az árfolyammozgások miatt változott), pedig a fukushimai katasztrófát követően lehetett hallani kritikus hangokat, amelyek szerint alulbiztosított az atomerőmű. Bár szerencsére az ilyen létesítményekben ritkán történnek balesetek, de ha mégis, akkor nagyon komoly károk lehetnek. Márpedig ebben az esetben a fenti összegből kellene fedezni a környezeti károkat, illetve minden olyan költséget, ami a környezetben bekövetkező személyi valamint anyagi kár csökkentését, helyreállítását célozza.

A SDR a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mesterséges devizája. Valójában egy valutakosár, amiben dollár, euró, font, jen és jüan van különböző arányokban. Ennek megfelelően a forinthoz viszonyított árfolyama is úgy mozog, ahogy a fent említett pénznemeké. Jelenleg 375 forintot ér egy SDR.

Visszakanyarodva Pakshoz, a magyar áramigény közel negyven százalékát fedező létesítmény biztosítására hét cég állt össze. A még júliusban kiírt közbeszerzésre az Allianz, a CIG Pannónia, a Generali, a Groupama, a HDI Versicherung AG, az Union és az Uniqa adott be közös ajánlatot. Rajtuk kívül más nem is indult a tenderen, ami nem annyira meglepő, hiszen elég komoly biztosítási tételről van szó, és ennek megfelelő referenciát is vártak el a pályázóktól. Az atomerőművet egyébként pont ezért már jó ideje ez a konzorcium biztosítja, igaz az évek során volt változás a csapat összetételében, az Uniqa például csak 2013-ban csatlakozott.

A G7 szerint az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2018-ra 1,29 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 404 millió forintot) fizet a biztosításért, pont annyit, mint az előző három évben is. A díj korábban sem mozgott jelentősen: 2012-ben 1,17 millió euróról indult. Így az ár változását is leginkább a forint/euró árfolyam mozgása magyarázza, jórészt ezért drágult több 10 millió forinttal az elmúlt hat évben Paks biztosítása.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás