Hirdetés

Természeti értékeinkkel és a természeti tőkénk által nyújtott szolgáltatásokkal való hatékonyabb gazdálkodás elősegítése érdekében egy hosszú távú szakpolitikai tervezést megalapozó, országos hatású stratégiai fejlesztés indul.

„A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok” című, 1,07 milliárd forráskerettel rendelkező kiemelt projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, illetve a Versenyképes Középmagyarország Operatív Program keretében.

A Földművelésügyi Minisztérium és konzorciumi partnerei (az MTA Ökológiai Kutató Központ; a Budapest Fővárosi Kormányhivatal, Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály; a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság) összefogásával megvalósított fejlesztés eredményeként átfogó képet kapunk természeti tőkénk, és természeti értékeink aktuális állapotáról, továbbá innovatív és gyakorlatias módszereket dolgozunk ki – pl. a területi tervezés, a természeti erőforrásainkat érintő döntéshozatali folyamatok, vagy a természetvédelmi kezelés számára –, amelyekkel gondoskodni tudunk a hosszú távú megőrzésükről.

A fejlesztés kifejezett céljai közelebb hozni az emberekhez a természetet, megfoghatóvá tenni mindazon javakat és szolgáltatásokat, amelyeket a természettől kapunk nap mint nap, továbbá kialakítani és erősíteni az ökoszisztémák és szolgáltatásaik megőrzését célzó ágazatközi együttműködést.

A projekt keretében négy egymással szorosan összefüggő fejlesztési program valósul meg.

• A NATURA fejlesztési elem keretében terepi kutatások révén alapozzuk meg a még kevéssé ismert vagy különösen veszélyeztetett természeti értékeink – számos közösségi jelentőségű faj és élőhely – hosszú távú megőrzését.

• Az ÖKOSZISZTÉMA SZOLGÁLTATÁS fejlesztési elem keretében országos léptékben mérjük fel, térképezzük és értékeljük a természetes és természetközeli ökoszisztémákat és kiemelt jelentőségű szolgáltatásaikat.

• A TÁJKARAKTER fejlesztési elem keretében kidolgozzuk a hazai tájak tájkarakter alapú osztályozásának rendszerét, valamint a tájkarakter alapú tervezés és döntéshozatal egységes módszertanát és adatbázisát.

• A ZÖLDINFRASTRUKTÚRA fejlesztési elem keretében természetes és természetközeli állapotú területeink – az úgynevezett zöldinfrastruktúra – működőképes hálózatának kialakítása és megőrzése érdekében azonosítjuk a zöldinfrastruktúra elemeit, értékeljük állapotukat, kidolgozzuk hazánk zöldinfrastruktúra-fejlesztési tervét.

A 2020 decemberéig megvalósítandó projekt intézkedéseinek részletes tervezése és előkészítése 2016 októberében kezdődött, és ezekben a napokban ér véget, lehetővé téve a fejlesztés megvalósítási szakaszának elindítását. A projekt egy 92 kiemelt fejlesztést tartalmazó, 37,7 milliárd forint összértékű átfogó természetvédelmi fejlesztéscsomag része, amely a 2020-ig vállalt természetvédelmi célkitűzéseink megvalósítása érdekében indult. Az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztéscsomag projektjei a Földművelésügyi Minisztérium, illetve nemzeti park igazgatóságaink közreműködésével valósulnak meg, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), illetve Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás