Történelmi emlékhelyek és természetvédelem – Kunhalmok a faji sokféleség megőrzésében

Deák Balázs Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszék

2017. november 26. 17:35

Történelmi emlékhelyek és természetvédelem – Kunhalmok a faji sokféleség megőrzésében

Az alföldi halmok történelme a rézkorig nyúlik vissza. Ezek az ősi temetkezési helyek azonban nem csak kulturális jelentőséggel bírnak, kiemelt szerepük van a veszélyeztetett sztyeppi növényfajok megőrzésében is. A halmokon megőrzött gyepi élőhely-szigetek jelentősen hozzájárulnak a tájszintű sokféleség fenntartásához, ritka, védett fajok megőrzéséhez.

Az ősi civilizációk által épített halmok, vagy más néven kurgánok, több ezer éve meghatározó elemei a sztyeppi tájnak. Több százezer halom található Magyarország szikes pusztáitól egészen a mongol félsivatagokig. Alföldi utazásaink, kirándulásaink során gyakran találkozunk a halmokkal, ám sokszor bele sem gondolunk, hogy milyen kulturális és természetvédelmi értéket képviselnek.

A halmok kulturális jelentőségére már hamar felfigyeltek a régész kutatók. Az elsősorban temetkezési céllal épült halmok tudományos feltárását már 19. század során megkezdték. A hazánkban található első halmokat az úgynevezett gödörsíros kurgánok népe (Jamnaja-kultúra) építette a rézkorban. Legidősebb halmaink (mint például a sárrétudvari Őrhalom halom) egyidősek az egyiptomi piramisokkal. Későbbi korokban a szkíták és szarmaták, valamint honfoglaló őseink is temetkeztek halmokba. A halom test építéséhez a környező területek feltalaját használták. A halmok magassága elérheti a 10 métert, átlagos területük kevesebb mint egy hektár. Bár a magyarországi halmokban található sírok jelentős részét már több száz, vagy akár több ezer évvel ezelőtt kirabolták, még így is értékes leleteket őriztek meg az utókor számára. A sírokba helyezett használati tárgyak, díszes halánték- és hajkarikák, agyagedények, tőrök vagy éppen míves csákányok értékes adalékokat nyújtanak ahhoz, hogy bepillanthassunk az ősi szokások és életmód megértésébe.

A szántókkal körülvett hajdúszoboszlói Két-halom kiemelkedő fajgazdagságú löszgyepet őrizA szántókkal körülvett hajdúszoboszlói Két-halom kiemelkedő fajgazdagságú löszgyepet őriz

A halmok nem csak tájképileg és kulturálisan, hanem kiemelkedő fajgazdagságukkal is hozzájárulnak a sztyeppék fenntartásához. Szerepük különösen fontos azokban a tájakban, ahol az elmúlt évszázadok intenzív tájátalakító munkáinak köszönhetően a korábban nagy kiterjedésű gyepek jelentős részét szántóföldi művelésbe vonták vagy beépítették. Magyarországon ilyen táj például a Hajdúság, ahol a termékeny talajú löszgyepek helyén jelenleg jól termő szántók találhatók. Ezekben a tájakban a természetes élőhelyek gyakran már csak olyan kis kiterjedésű élőhely-szigeteken maradtak fenn, amelyek valamely okból alkalmatlanok voltak a mezőgazdasági művelésre. Az Alföldön a szárazgyepi élőhelyek és fajok a mezsgyék mellett a halmokon tudtak fennmaradni.

A gyepekkel borított halmok igen változatos növényvilággal rendelkeznek. A különböző kitettségű lejtők, valamint a halom teteje és az alja (az úgynevezett szoknya rész) eltérő talajtani és mikro-klimatikus feltételeket biztosít a növények számára. A mikro-élőhelyek változatossága lehetővé teszi számos eltérő környezeti igényű faj együttélését, amely a halmok kiemelkedő fajgazdagságához vezet.

Kilátás a nádudvari Sárosér-halomról Kilátás a nádudvari Sárosér-halomról

A Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékén illetve az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoportban végzett kutatások a halmok növényzetének fajösszetételét befolyásoló lokális és táji tényezőket vizsgálják. Kutatásaink során kimutattuk, hogy hazánkban a meredek lejtővel rendelkező, kevéssé fásodott halmok képesek leginkább megőrizni a természetes gyepi vegetációt. A meredek lejtők egyrészt biztosítják a szárazgyepi fajok számára kedvező száraz termőhelyi viszonyokat, másrészt technikai okok miatt nem teszik lehetővé a halmok beszántását. A meredek lejtőjű, kevéssé bolygatott halmok olyan védett növényritkaságokat őriznek, mint a horgas bogáncs (Carduus hamulosus), kék atracél (Anchusa barrelieri), selymes boglárka (Ranunculus illyricus) vagy a macskahere (Phlomis tuberosa).

A fásszárú vegetáció spontán terjedése számos halmon veszélyezteti a gyepi fajok fennmaradását. A nyílt élőhelyekhez adaptálódott fajokra kedvezőtlenül hat az árnyékolás, valamint a zárt lombkorona miatt megváltozott mikroklíma. Természetvédelmi szempontból különösen aggályos az akác terjeszkedése a halmokon, mivel árnyékoló hatása mellett jelentősen megváltoztatja a halmok talaját. Az akác gyökérgümőiben található nitrogénfixáló baktériumok nitrogénben dúsítják a talajt, ami elősegíti számos gyom faj (mint például a foltos bürök – Conium maculatum, fekete peszterce – Ballota nigra és fedél rozsnok – Bromus tectorum) megtelepedését. Az emberi tevékenységek is nagy hatással vannak a halmok növényzetére, elsősorban az elszántások, építkezések és a halmokon keresztülvezető utak károsítják a halmokon található gyepeket.

Az alföldi és hegylábi löszgyepek védett faja a macskahere Phlomis tuberosa Deák BalázsAz alföldi és hegylábi löszgyepek védett faja a macskahere (Phlomis tuberosa)
A halmok megőrzése egy olyan feladat, amely a társadalom széles rétegeit érinti. A halmoknak nagy szerepe van az alföldi táj képének valamint természeti és kulturális örökségünk megőrzésében. Az intenzíven használt tájakban a halmokon lévő élőhely-szigetek és az általuk megőrzött veszélyeztetett fajok gyakran a természetes táj utolsó képviselői. A halmokon található természetes élőhelyek szerepet kaphatnak az ökológiai szemléletű mezőgazdálkodásban is, mivel a halmok változatos növényzete segíti a megporzó fajok fennmaradását az agrártájakban, valamint a gyepekben számos olyan ízeltlábú faj telepedhet meg, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnak a biológiai védekezéshez. 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés