A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Belgiumban 147 %-kal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 %-kal, Dániában 70 %-kal kevesebbet.

A La Libre Belgique című belga napilap internetes kiadásának beszámolója szerint Belgiumban mintegy 10 ezer elektromos autó fut, amely a regisztrált gépjárművek 1,6 százalékát teszi ki az országban. Ezzel az adattal Belgium az uniós tagországok között a hatodik a sorban Norvégia (24 százalék), Hollandia (5 százalék), Izland (4,2 százalék), Svédország (3,2 százalék) és Svájc (1,8 százalék) után.
    
Mint elmondták, a nyugat-európai ország sokat fektet az elektromos autók energiafelhasználását biztosító infrastruktúra fejlesztésébe. Az egy négyzetkilométerre jutó töltőállomások számának tekintetében, az országok méretéből adódóan Hollandiát (150), Svájcot (44) és Luxemburgot (24,8) követően Belgium (20) a negyedik, természeti adottságaiból kifolyólag Norvégia e tekintetben csak a tizedik az Európai Unió országai között – közölték.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás