Hirdetés

Kiköltöztetik a Kossuth térről a Földművelésügyi Minisztériumot, mert felújítják az elavult épületet – de egyelőre nem tudni, mennyibe kerül a rekonstrukció.

Legalább 2022-ig bérelt irodákban működik majd a  környezet- és természetvédelemért (papíron) felelős Földművelésügyi Minisztérium, mert az Országházzal szembeni Kossuth téri épületből annak átépítése idejére ki kell költöznie.

A Bukovics Gyula által tervezett, 1887-ben eredetileg is a szaktárca számára készült épület átfogó rekonstrukcióját egyébként is tervezték, de a kormány tegnap megjelent határozata az elvégzett építészeti és műszaki felmérésre hivatkozva, „a  gépészeti rendszerek elavultsága, az  elektromos rendszerek túlterheltsége, valamint a tűzvédelmi és menekülési rendszerek állapota miatt” szükségesnek tartja, hogy a házat már ezt megelőzően kiürítsék.

Sőt, még a kiürítés előtt haladéktalanul el kell végezni a legszükségesebb munkákat „a fűtési rendszer üzembiztonságának fenntartása érdekében”.  A költségvetési fedezetet a nemzetgazdasági miniszternek kell biztosítania, de a hasonló határozatoktól eltérően a szövegben semmilyen összeg nem szerepel, tehát nem derül ki, hogy mibe fog kerülni a rekonstrukció – szúrta ki a HVG.


A Kossuth Lajos tér 11. szám alatt a mai napig – változó nevek alatt – a mezőgazdaságért felelős minisztérium működik.

Az 1867-ben létrejött kiegyezést követően új minisztériumok alakultak, melyek elhelyezése komoly kihívást jelentett az akkori kormányzatnak. Sok minisztérium – így az egyik legnagyobb feladatkörrel rendelkező Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium is – több épületben szétszórt, bérelt, funkcionálisan nem megfelelő helyiségekben működött. Végül 1885 februárjában terjesztették be azt a törvényjavaslatot, amely egy új minisztériumi épület elkészítéséről döntött. Az uralkodó által március 9-én szentesített törvény szerint az új épület kijelölt helye az Országházzal szemben, a Nádor utcában lévő telek volt.

„A nagyszerű épület megkívánja, hogy szabadon álljon és hogy fenségéhez illő környezetről is gondoskodás történjék. Hatalmas főhomlokzata a fejedelmi Dunára nézend, a másik három oldalról is tágas tér által lesz övezve, s azon telkek, melyek e térnek külső szegélyét képezendik, oly beosztást nyertek, miszerint díszesen, palotaszerűleg legyenek beépíthetők, azoknál főleg a középületek emelését tartván szem előtt”. Állapította meg a fentieket a Fővárosi Közmunkák Tanácsa az Országház építésére kiírt pályázattal párhuzamosan.

A tér első épülete így valóban középületként emeltetett. Az addig beépítetlen telket az állam 1884. november 29. és 1885. augusztus 31. között vásárolta meg tulajdonosaitól. Az eklektikus épületet Bukovics Gyula (1841–1914) tervezte, aki egy időben Ybl Miklós építészeti irodájának vezetője is volt. Az épület építési bizottságának tagja volt többek között Ybl és Steindl Imre is. Bukovics harmadik, egyszerűsített tervváltozata alapján 1886. január 2-án történt meg az alapkőletétel, majd augusztus 21-én már bokrétaünnepet tartottak.

Az építkezés során dőlt el, hogy ebben az épületben helyezik el az igazságügyi minisztériumot is. A kivitelezés során költségtakarékosságból sok díszítő elemet elhagytak, de az építkezés a tervezett 1,1 millió forintos költségvetés helyett végül így is 1,77 millió forintba került. A ház teljes átadása 1887. július 17-én történt meg. Az épületben helyet kapott még a Főügyészség, a Földtani Intézet, az Országos Statisztikai Hivatal, az Országos Mintapince, a Borászati Kormánybiztosság, a Vasúti Központi Telekhivatal és a Bányakapitányság is. A hely szűkösségére való tekintettel már a századfordulón felmerült, hogy az igazságügyi minisztériumnak külön épületet kell emelni, de az építkezés csak 1913. augusztus 30-án indult meg a Markó utcában. A háború kirobbanása miatt a munkálatok elhúzódtak, így a minisztérium csak 1918 májusában kezdte meg az átköltözést, amely november 30-án ért véget.

Az épület korszerűsítésére, átépítésére már 1906-ban pályázatot írtak ki, amely azonban végül nem valósult meg. 1920 után a hátsó fronton még két emeletet építettek rá, 1930 után pedig a homlokzatot tovább egyszerűsítették. A második világháború alatt több bombatalálat érte, amelyet három hónap alatt javítottak ki.

A Kossuth Lajos tér 11. szám alatt a mai napig – változó nevek alatt – a mezőgazdaságért felelős minisztérium működik, ma Földművelésügyi Minisztérium néven. Külön érdekesség az épületben a folyamatosan nyitott kabinokkal közlekedő páternoszter lift, amelyből már csak néhány található az országban.További érdekességek >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás