Kevesebb esztétikát, több etikát

2017. december 15. 16:09

Kevesebb esztétikát, több etikát

Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökének írása a Ligetről, Kopaszi-gátról, úszópalotáról, s sok egyébről. Intelmei az építészeknek, megbízóiknak egyaránt fontos sorvezetők és élet elvek lehet(né)nek...

"Kevesebb esztétikát, több etikát"  Massimiliano Fuskas nem véletlenül választotta a 2000. évi Velencei Építészeti Biennále mottójául e szavakat, ami megütközést kelthetett (és keltett is) sok építészben.Schneller István, amikor a városépítész (urbanista) legfőbb jellemzőit sorolja – mások véleményére építve – állítja, hogy első az etikai kiválóság, aztán az átfogó műveltség és csupán harmadik a mesterségbeli tudás (ami persze nem jelenti azt, hogy kevéssé lenne fontos, hisz ez is egy dobogós helyezés).
Borvendég Béla hosszú éveken keresztül figyelmeztette társait, az építészeket, hogy másként kellene művelniük a szakmát, hogy ne veszítsék el a (maradék) renoméjukat, társadalmi elfogadottságukat. A Magyar Építőművészek Szövetségének közgyűlésén sok fiatal (és régebben ifjú) várta az ő hozzászólásait, remekműveit, amelyekről így emlékezik a pályatárs: "…nem tudtuk, inkább csak éreztük igazságának súlyát és tévedhetetlenségét. Nem gondolom, hogy azzal a "tévedhetetlenséggel" szólhatok, mint Borvendég Béni, de hiányában úgy érzem, nem maradhatok néma, nem hallgathatok.

Az értetlen laikus tömeg erőst meglepődött azon, hogy az úszó világbajnokságra épült Duna parti uszoda egyáltalán nem hasonlít a korábban bemutatott, ország-világ előtt meglengetett változathoz. Jött a magyarázat, hogy az első vázlatok, azok ilyenek, meg olyanok – a lényeg, hogy nem kell komolyan venni azokat. Felmerül a kérdés, akkor mik ezek? "Demóváltozatok" a "beetetéshez"? Vagy csak az alkotó/k erőfitogtatása/i, hogy ilyet is tudok, tudunk?

Duna Aréna - építész: Ferencz Marcell - fotó: Majoros Máté
a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Mit gondoljunk azokról az építészekről és neves bíráló bizottsági tagokról, akik lerajzolták, illetve a legjobbnak minősítették a Városligetbe tervezett múzeumokat a nemzetközi tervpályázatokon? Például a Magyar Zene Házának álmodott japán luggatott palacsintát meg a többszintes kínai/japán pagodát – Nemzeti Galériának.

A csak a világűrből, illetve sétarepülőből látható "emblematikus", 9000 négyzetméteres tetőnek, ami alatt két hangversenyterem, meg némi kiszolgáló helyiség lötyögött, a többi része viszont teljesen feleslegesen letakart, beárnyékolt több ezer négyzetméter parkterületet, a "növekvő" zöldfelületet, mi értelme van? Mi értelme ennek – a pénzkidobáson túl? Nem élünk a trópusokon vagy forró sivatagos környezetben, ahol árnyék nélkül nem lehet létezni. Nem jutott el a szakma kiválóságaihoz Jan Gehl figyelmeztetése, amit a várostervezéssel kapcsolatban mondott, s amit Brazília-szindrómának nevez könyvében, az Élhető városokban, s ami – megítélésem szerint az építészetre éppúgy áll, azaz, hogy ne repülőről tervezzünk, hanem az emberek nézőpontjából (magasságából), s ne óriási, légből-kapott elvek vezessék gondolatainkat és kezünket, hanem az emberek érzékelésének, jól-létének szempontjai?

Magyar Zene Háza - építész: Sou Fujimoto

Mit fejez ki a Magyar Nemzeti Galéria esetében a pagoda jelleg? Hogy őseink keletről jöttek a Kárpát-medencébe? Értem én, hogy nincs magyar stílus, mert a jurtákból és a kis – talán a Kaukázus környékén megismert és megkedvelt – templomokból nem vezethető le ősi nemzeti építészet. S ezért egy évezrede a magyar építészet európai építészet hazai ízekkel, "szép magyar akcentussal". Milyen üzenet rólunk a világ számára, hogy nemzeti kincseinket "idegen" köntösbe bújtatjuk? Az önfeladás ennyire nyerő lenne? Nem tűnt fel sem a pályázó építészeknek, sem a neves bírálóknak, hogy egy-két kivételtől eltekintve korunk múzeumépítészete az egyszerű formákat preferálja? Az sem ütött szeget semelyikük fejébe, hogy a leginkább ettől eltérő múzeum, a bilbaói Guggenheim Múzeum – Frank Gehry alkotása – csődbe vagy csődközeli helyzetbe sodorta az alapítványt, amint azt Deyan Sudjic: Épület-komplexus c. könyvében bemutatta? Ennek beszédes címkiegészítése: "Ahogy a hatalmasok és gazdagok építkeznek".

Kérdezem: hatalmasok vagyunk és gazdagok? Vagy csupán a kivagyiság és a közpénzekkel való nagyvonalúság (netán felelőtlenség?) dolgozik bennünk, köztünk? Az egyszerű forma nem véletlenül aratott az elmúlt évtizedekben nagy sikert, hiszen az biztosít a belbecsnek, a változó kiállításoknak (és az állandóaknak is) jól berendezhető, szabadabban szervezhető keretet. S az sem mellékes körülmény, amelyre Jelenits István és Meggyesi Tamás hívta fel a figyelmet Makovecz Imre piliscsabai Stephaneumjáról írt kritikájukban, hogy nem az épületnek kell uralkodnia, dominálnia, hanem a benne lévő szellemi értékeknek (ott éppen az oktatásnak, a kutatásnak és az igazság keresésének).

Talán egy múzeum van, amelynek „megbocsátható” az extra és igen jellegzetes forma: a berlini Zsidó Múzeum, Daniel Libeskind alkotása. De ez a „múzeum” leginkább azt az űrt, azt a drámai zavart fejezi ki – több ismertető és kritika szerint -, ami az európai s azon belül a német zsidóság hiánya a mai társadalomban. Ám ez egyszeri és megismételhetetlen, azaz nem lehet mércéje sem egyetlen más épületnek. Témánkhoz nem remélt „adalék” a világhálón olvasható kitétel, a pályázati terv makettjét bemutató fénykép mellett olvasható szöveg: „A pályázati modell kifelé dőlő falairól a kivitelezés folyamán technikai okokból le kellett mondani - ezek ma függőlegesek.” A német felkészültséget és technikát ismerve bárki kételkedhet abban, hogy a „technikai okok” nem egyszerűen pénzügyi gondokat (megtakarítást) takarnak? Ha nekik ez fontos, nekünk nem kellene, hogy az legyen?

Zsidó Múzeum, Berlin - építész: Daniel Libeskind - fotó: Wikipédia

Mit gondolnak az építészek felelősségéről azok, akik nevüket adták ezekhez az értelmetlen és igen drága épületek kiválasztásához?
Folytatás az Építészfórumon >>>

 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés