A rovat kizárólagos támogatója

Ugyan egyelőre még nem köszöntött be az igazi hideg Magyarországon, de már javában benne járunk a madáretetés szezonjában. A kis testű énekesmadaraknak életmentő is lehet az emberektől kapott táplálék. Fontos, hogy aki etetésre adja a fejét, az felelősséggel, egész télen keresztül folytassa is.

Több száz madárfaj él Magyarországon, s ezeknek csak egy kisebb része kerekedik fel ősszel és költözik melegebb, táplálékban gazdagabb tájakra. A többiek nálunk igyekeznek átvészelni a telet. Sőt, vannak olyan fajok is, amelyek még északabbról költöznek hozzánk telelni. Ilyen például a fenyőpinty, a csonttollú vagy az élénk narancssárga tollazatáról felismerhető süvöltő.

A madarak többsége egy átlagos telet emberi segítség nélkül is át tud vészelni, de az etetés nagy könnyebbséget jelent számukra és jóval kevesebben pusztulnak el közülük. Az etető köré sereglő madarak megfigyelése pedig nem csak jó szórakozás, de a természetről is sokat megtudhatunk.

Fontos a folyamatosság

Fontos azonban néhány alapszabályt betartani, ha belefogunk az etetésbe. A Somogy megyei állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. szakembereinek első számú tanácsa, hogy aki november-decemberben belekezd az etetésbe, az folyamatosan, legalább a tartós fagyok elmúltáig folytassa is azt. A gyakran csak néhány tíz gramm tömegű állatok akár egy nap alatt is elpusztulhatnak, ha nem találnak a közelben más táplálékot.

Mit esznek a legszívesebben a madarak?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület étlapja:

Főételek
Fekete napraforgómag

A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított,magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni, a legegyszerűbb, ha állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható magkeveréket vásárolunk.
Cinkegolyó és zsiradék
Az olajos magvakhoz hasonlóan fontos téli etetőanyag az állati zsiradék: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt állateledel-kínálatában szereplő cinkegolyó.
Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot is kiteszünk valamilyen vízszintes felületre, akár az etető sík tetejére, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek.
Alma Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett gyümölccsel,elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány darabot a talajra is tehetünk, így a madarak a hóesésben is hozzáférhetnek, míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat.

Italok
Víz Tartós, több napig vagy hétig tartó kemény fagyok idején nemcsak a táplálék, de a folyékony halmazállapotú víz megtalálása is kritikus tényezővé válik a madarak túlélése szempontjából. A fagyos, száraz levegő a szervezet hasonló fokú kiszáradását okozza, mint egy forró kánikulai nap. Ezért fontos, hogy az élelem mellett vizet is mindig helyezzünk ki.

Macska és kenyérmorzsa – veszélyek az etetőnél

Soha ne adjunk a madaraknak kenyérmorzsát, chipset vagy hasonlókat. Ezek ugyanis hamar megsavanyodnak és akár végzetes hasmenést is okozhatnak az állatoknak.

Az eleséget kihelyezhetjük a talajra szórva, tálcán, ablakra szerelt, oszlopra erősített vagy faágról lógó, külön erre a célra készített madáretetőkben. A helyválasztáskor gondoljunk arra is, hogy a ragadozók, például a macskák ne érhessék el egykönnyen. A táplálék mellé tegyünk egy tálcában vizet és ne feledkezzünk meg a rendszeres takarításról sem. Ha odafigyelünk rájuk, az énekesmadarak egész télen meghálálják a gondoskodást.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás