A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 24.hu

A kutatók a Nagy-korallzátony közelében található fészkeket vizsgálva arra jutottak, hogy rendkívül kevés hím teknős kel ki. A jelenség hátterében a globális felmelegedés áll.

A Current Biology folyóiratban megjelent új tanulmány szerint még nagyobb veszélyben vannak a közönséges levesteknősök (Chelonia mydas), mint eddig hittük – számol be a Live Science.  A Michael P. Jensen, az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont tengerbiológusa által vezetett kutatócsapat ugyanis megállapította, hogy a Nagy-korallzátony környékének legforróbb partjain kikelt teknősök 99,8 százaléka nőstény. Délebbre, a hűvösebb régiókban valamivel jobb a helyzet, itt a fiatal példányok 35 százaléka hím.

Az eredmény nem meglepő, ismerve a teknősök biológiáját. A legtöbb teknősfajnál – így a közönséges levesteknősnél is – az egyedek neme genetikailag nincs meghatározva. Hűvösebb körülmények közt több hím, míg melegebb környezetben több nőstény kel ki.

Az, hogy milyen hőmérséklet mellett alakul ki az 50-50 százalékos arány, az adott faj, sőt, az adott fészekcsoport genetikájától függ. A szakértők szerint a teknősök általában olyan időpontban rakják le tojásaikat, amikor a hőmérséklet kicsit melegebb, így a populációban általában valamivel több a nőstény.

Egy kis hőmérséklet-emelkedés azonban már elég lehet ahhoz, hogy szinte teljesen eltűnjenek a hímek.  A Raine-sziget pedig, ahol a kutatócsapat által megfigyelt fő fészekcsoport fekszik, látványos felmelegedésen esett át az 1990-es évek óta. Mivel a teknősök nemét egyszerű megfigyelés alapján nem lehet megállapítani, a szakértők a vizsgálat során az állatok hormonjait elemezték. Ehhez vérplazmamintákat gyűjtöttek be az élőlényektől.

A csapat egyelőre nem tudja, hogy a nőstények arányának emelkedése milyen hatással lesz a populációra.

Bár a hímek gyakrabban képesek szaporodni, mint a nőstények, nem biztos, hogy a maroknyi hím elegendő lesz az egyedszám fenntartásához. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy a nőstények délebbre vonulva keresnek majd maguknak új hímeket.

A kutatók szerint eredményeik azt mutatják, hogy azonnali lépésekre van szükség, ha meg akarjuk óvni a fajt-írta a 24.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás