Belehúz a szlovák természetvédelem

2018. február 2. 23:44

Belehúz a szlovák természetvédelem

"Új energiát viszünk a természetvédelembe" - mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter, aki február 1-től Martin Lakandát nevezte ki a Szlovák Állami Természetvédelmi Hivatal élére. Nem hátrány, ha egy országnak van működőképes zöld államapparátusa.

A környezetvédelmi miniszter tegnap találkozott a Szlovák Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP SR) munkatársaival. Egyúttal Martin Lakandát bízta meg a szervezet vezetésével, akivel a következő időszak céljairól és prioritásairól is beszélt.

„Az egész ország figyelemmel kíséri, milyen lépéseket teszünk azért, hogy megvédjük a legértékesebb helyszíneket az utánunk jövők számára. Ennek kell alárendelnünk a természetvédelem működését és új energiát kell vinni a munkánkba” – jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter. Ugyanakkor biztosította az állami természetvédőket, hogy a hivatal szervezeti változásai hatékonyabbá teszik az intézmény működését, a munkatársainak pedig jobb körülményeket teremtenek a mindennapi munkához.

„Sok munka áll előttünk. Legyen szó akár a nemzeti parkok zonációjának sikeres befejezéséről vagy az értékes fajok és biotópok védelmének megerősítéséről. Hatékonynak kell lennünk a projektek megvalósításában, hogy ezzel is javítsuk az állami természetvédelem helyzetét és támogassuk a szervezet fejlődését” – jelentette ki Martin Lakada, a hivatal megbízott vezérigazgatója.

Martin Lakanda (az ŠOP SR fotójának közepén ) eddigi munkásságát a környezetvédelemnek szentelte. A zólyomi Műszaki Egyetem Ökológiai és Környezettudományi Karán folytatott tanulmányai után 15 évig különböző pozíciókat töltött be a környezetvédelmi tárcánál beleértve a természetvédelmi hivatalt is. 2017 júniusáig a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség vezérigazgatója volt.

„Menedzserként érkeztem, akinek az volt a feladata, hogy talpra állítson egy pénzügyileg és munkaerő tekintetében is aluldimenzionált intézményt, amely a jövőben képes lesz megerősíteni a természetvédelem helyzetét a védett területeken” – tette hozzá Milan Boroš leköszönő vezérigazgató.

A ŠOP SR az elmúlt hónapokban, években számos nagyszabású projektben vett részt. Bekapcsolódott a NATURA 2000 európai ökológiai hálózat kibővítésébe, ennek köszönhetően 32 ezer hektárnyi területen 169 szlovákiai helyszín válhat a rendszer részévé. Megkezdték a nemzeti parkok zónákra osztását, ami a Szlovák Paradicsom esetében már 2016 júniusa óta működik. Ezáltal 25 százalékkal nőtt a beavatkozásmentes terület kiterjedése. Tavaly a kormány több madárvédelmi területek programját is jóvá hagyta.

„Nagy munka áll természetvédőink mögött, amire joggal lehetnek büszkék. Fontos, hogy ezt kimondjuk. Mert még nagyobb munka áll előttük“ – idézte a környezetvédelmi minisztert a Paraméter.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés