A rovat kizárólagos támogatója

Több, mint 100 döntéshozó, befolyásos személy, tudós és üzleti vállalkozás mellett Ricky Gervais, Pixie Geldof és Dr Jane Goodall is csatlakozik a Cruelty Free International felhívásához a kozmetikai állatkísérletek egész világon való beszüntetéséért.

2018 március 8-án több, mint 100 politikus, üzletember, tudós és a Dr. Jane Goodall-hoz,a Jane Goodall Intézet megalapítójához és ENSZ Békenagykövethez hasonló állatszakértő, valamint egy sor híresség, úgymint Ricky Gervais, Pixie Geldof és Leona Lewis csatlakozott a Cruelty Free International-nek az Európai Únióhoz címzett felhívásához, hogy járjon elől az állatok szépségipari laboratóriumokban való szenvedésének globális beszüntetésében.

A felhívást annak az 5 éve tartó titalomnak az évfordulóján hirdetik meg, melynek során az Európai Únió egy bátor és progresszív döntéssel száműzte az olyan kozmetikumok Európai forgalmazását, amelyeket bárhol a világon állatkísérletek bevetésével fejlesztettek ki. Ezt a lépés – amelyet a világ legnagyobb kozmetikai piaca hozott meg – megelőzte a kozmetikai termékek állatokon való tesztelésének 2003-as betiltása, és ugyanezen termékek hozzávalóinak állatokon való tesztelésének beszüntetése 2009-ben. Mindkét döntés világszerte serkentőleg hatott a törvényhozásra. Azonban annak ellenére, engedélyezett, állatkísérletek nélkül zajló tesztelési módszerek és embereken biztonságosan alkalmazható hatóanyagok állnak rendelkezésre, a világ nemzeteinek 80%-ban még mindig nincsenek szépségipari állatkísérleteket tiltó törvények.

A Cruelty Free International becslése szerint szerte a világon még mindig évente több, mint félmillió állatot – nyulakat. egereket, tengerimalacokat és hörcsögöket – használnak kozmetikai tesztelésekben. Vezető döntéshozók, befolyásos személyiségek, vállalatok és tudósok csatlakoztak most a Cruelty Free International-hez és írtak alá egy az EU vezetőihez és a tagállamok miniszterelnökeihez címzett levelet, hogy felszólítsák az EU-t, hogy befolyásának bevetésével segítsen véget vetni a kozmetikai állatkísérleteknek és segítsen végleg eltörölni az állatok kegyetlen és szükségtelen szenvedését az egész világon.

Michelle Thew, az Erőszakmentességért Világszervezet vezetője: “Öt évvel a teljes EU-s kísérletezési és reklámozási tilalom bevezetése után itt az ideje, hogy tovább lépjünk. Az EU által vállalt vezetési szerep dícséretet érdemel. Most itt az ideje, hogy együttes erővel azon dolgozzunk, hogy nemzetközi szinten is véget vessünk a szépségipari állatkísérleteknek és felszámoljuk az állatok szükségtelen és kegyetlen szenvedését. Felszólítjuk az Európai Úniót, hogy vesse be a befolyását és szorgalmazza ennek a megvalósulását.

Pixie Geldof, modell, énekes és állatvédő:
“Európai fiatalok egész generációja nő fel úgy, hogy az állatkísérletek nélkül kifejlesztett kozmetikai termékek jelentik a normát, és nem pedig csak szűk körben érhetők el. Most eljött az idő, hogy az egész világra kiterjedő tilalom megvalósulhasson, hogy sehol ne szenvedjenek az állatok szükségtelen szépségipari kísérletek miatt. Pártfogóként támogatom a Cruelty Free International és a The Body Shop nagyszerű munkáját. Folytatnunk kell ezt a lendületet. Az ipar vállaljon iránymutatást, a fogyasztók követeljék meg a változást, a törvényhozók pedig vigyék véghez azt.”

Jessie Macneil-Brown, a The Body Shop globális kampányainak vezetője: “A The Body Shop büszke arra, amivel hozzájárult az állatkísérletekre vonatkozó törvények módosításához és a Cruelty Free International-lel együtt, a kozmetikai termékek és hatóanyagok tesztelésére végzett állatkísérletek globális betiltásáért végzett munkájára. A kozmetikai állatkísérletek teljesen szükségtelenek, kegyetlenek, drágák és megbízhatatlanok. Ami sok, az sok – sürgetjük az EU-t, hogy lépjen fel és segítsen elérni a globális betiltást, hogy véget vessünk ennek egyszer s mindenkorra.”

Cathryn Higgs, élelmiszer-politikai vezető,Co-op: “A Co-op több, mint 25 éve jár élen az olyan termékek előállítása és forgalmazása melletti elköteleződésben, amelyeket nem teszteltek állatokon, mivel tudjuk, hogy ez egy olyan ügy, amely tagjaink és ügyfeleink szívéhez közel áll. Évek óta működünk együtt a Cruelty Free International-lel és támogatjuk abbéli törekvésüket, hogy az EUs tilalmat globális szintre terjesszék ki. Büszkék vagyunk, hogy az elsők között írtuk alá ezt a levelet.” Az Európai Parlament várhatóan néhány héten belül szavaz arról, hogy az Únió tesz -e lépéseket a kozmetikai állatkísérletek globális betiltásának elősegítéséért.

2017-ben a Cruelty Free International és a The Body Shop közös kampányt indított el a szépségipari termékek és azok hatóanyagai állatokon való tesztelésének nemzetközi betiltásáért, mindenütt, egyszer és mindenkorra. Ez volt az állatkísérletek ellen valaha lebonyolított legelszántabb kampány, melynek célja, hogy 8 millió ember írja alá azt az ENSZ-hez címzett petíciót, amely felszólítja a szervezetet, hogy vezessen be nemzetközi egyezményt az állat-tesztelési gyakorlat betiltására. 

A The Body Shop volt az első nemzetközi szépségmárka, amely 1989-ben kampányt indított a kozmetikai állatkísérletek ellen és élen járt az állatokon való tesztelés EU-ban való 2013-as betiltásában. A petíció online a www.banniversary.com honlapon, illetve világszerte bármelyik The Body Shop üzletben írható alá.

A Cruelty Free International az egyik legrégebbi és legbefolyásosabb állatvédelmi szervezet a világon. Az állatkísérletekkel kapcsolatos ügyek széles körben elismert szaktekintélyeként kormányok, médiumok, nagyvállalatok és hivatalos szervek fordulnak hozzá tanácsért és szakértői véleményekért.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás