A rovat kizárólagos támogatója

A PET Kupa egy filmes csapat kalandos tiszai forgatásából nőtte ki magát egyedülálló környezetvédelmi programmá. Az elért eredmények egyik kulcsa, hogy filmekkel mutatják be a világnak, amit a Tiszáért tesznek. Az évek során összegyűlt archívumból a legérdekesebb jelenetek felhasználásával most egy új, önálló dokumentumfilm született, mely egy órában meséli le a Tiszai PET Kupa történetét és mesél a Tisza élővilágáról.

A Víz Világnapja közeledtével a PET Kupa csapata egy rendhagyó filmbemutatóval készül e jeles nap ünneplésére. A március 22-i héten debütál az Üzenet a palackban című dokumentumfilm, amelyet a II. Európai Filmhét keretében a budapesti Art+Cinema mozi mutat be elsőként a nagyközönségnek. Ezt követően a film Tisza menti mozik műsorára kerül fel. Szolnokon, a Tisza-tavi Ökocentrumban Poroszlón, valamint Cigándon, a nyári PET Kupák egyik verseny helyszínén lesz látható.

A PET Kupa egy filmes csapat kalandos tiszai forgatásából nőtte ki magát egyedülálló környezetvédelmi programmá. Az elért eredményeink egyik kulcsa, hogy filmekkel mutatjuk be a világnak, amit a Tiszáért teszünk. Az évek során sok, különleges értékkel bíró nyersanyag gyűlt össze, melyek eddig nem kerültek bemutatásra. Ebből az archívumból, a legjobb, legérdekesebb jelenetek felhasználásával most egy új, önálló dokumentumfilm született. Az Üzenet a Palackban című film egy órában meséli le a Tiszai PET Kupa történetét és mesél a Tisza élővilágáról.

A filmről és a PET Kupáról:
Több mint 18 tonna hulladék kitermelése a folyóból, 47 PET hajó megépítése, több tucat hulladékhegy feltérképezése és felszámolása, több száz folyamkilométer megtétele a Tiszán, több ezer önkéntes bevonása – eddig ez a Tiszai PET Kupa egyenlege. De vajon mi rejlik a számok mögött? Honnan jött az ötlet, milyen emberek működtetik, és meddig hajlandóak elmenni annak érdekében, hogy a Tisza megint tiszta legyen?

  Az ÜZENET A PALACKBAN a PET Kalózok és a Tisza története. Filmelőzetes >>> 

alapötlet MOLNÁR ATTILA DÁVID, PALKÓ ISTVÁN, TÓTH ZSOLT MARCELL
írta és rendezte MOLNÁR ATTILA DÁVID
fényképezte TISZA BALÁZS, TÓTH ZSOLT MARCELL
vágó LUKÁCSI KORNÉL
zene TAMÁS ZSOLT
hangmérnök FALUDI SÁNDOR
narrátor EPRES ATTILA
szakértő HANKÓ GERGELY
gyártásvezető BILEK FERENC, BRINNER ZOLTÁN, DÓRA SZILVIA
producer HANKÓ GERGELY, MOLNÁR ATTILA DÁVID, TÓTH ZSOLT MARCELL

2018 Vetítések:

Budapest, Art+Cinema, (II. Európai Filmhét keretében), március 21. 19 óra

Szolnok, TISZApART MOZI, március 22. 14:30 + műsoron áprilisban

Cigánd (rendszeres állomása a nyári PET kupa versenyeknek), 2018. március 22. 17:00, kiállítással egybekötött filmvetítés a Nagy Dezső Művelődési Házban,

Poroszló, Tisza-tavi Ökocentrum, folyamatos vetítés az EU-s Fejlesztések Nyílt Napja keretében március 24-én (az Ökocentrum konferenciatermében); március 25. 16:45, vetítés a 3D moziban.

A PET Kupa legutóbbi hulladékmentesítő akciója a Tiszán:

Február végi akciójában a PET Kupa négy hektáros Natura 2000-es ártéri erdőterületet tisztított meg a főként pillepalack hulladéktól. A Vásárosnamény és Tiszaszalka határában levő területen három nap alatt 1200 zsák szemetet gyűjtöttek össze. A Kupa történetében először került bevetésre egy professzionális ipari bálázógép, amellyel 21 bálába préseltek össze 12.000 palackot. Ezzel párhuzamosan a PET Kupa szakemberei bejárták a Felső-Tisza 70 folyamkilométeres szakaszát, hogy felmérjék az ottani hulladékhelyzetet és ezzel előkészítsék a nyári környezetvédelmi, vízi versenyt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás