A környezetkímélő hajtásrendszerek jövője

(X)

2018. március 26. 14:30

A környezetkímélő hajtásrendszerek jövője

Földünk energiakészleteinek megóvása közös ügyünk és egyben kötelességünk, amennyiben szeretnénk, hogy gyermekünk és unokáink hasonlóképp részesüljenek a környezeti javakból. Uniós tagállamaink túlnyomó része immár belátta, a jogi szabályozás, mely az elsődleges természetvédelemnek egyik alapköve, önmagában nem hozhat gyökeres változást ezeknek az értékeknek a megőrzésében.

Az ismeretterjesztő, tájékoztató kiadványok és tudatformáló előadások megtekintése bár komoly ösztönzést kölcsönözhet, ezzel párhuzamosan viszont többszörös eredményt érhetünk el, ha az értékekre komoly gazdasági erőforrásként tekintünk. Napjainkban tiszta és környezetbarát technológiák sora épül a megújuló energiafelhasználások köré. A közvetített forrásból ipari, vagy háztartási mértékben képesek vagyunk például villanyáramot szélturbinák, vagy napelemek segítségével előállítani, de a föld hőjét szivattyúzva ugyanakkor a vízmelegítésre, fűtésre is fel tudjuk használni.

Ahogyan a EUROSTAT felméréseiből is tájékozódhatunk, az utóbbi években tagállamokra bontva is szemmel látható a hagyományos energiahordozóktól való fokozatos elhatárolódás, ugyanis már négy évvel ezelőtt is mintegy 16 %-os volt a tagállamok összesített átlaga, vagyis a teljes energiafelhasználás terén akkor még egyetlen tagállam esetében sem haladta meg az 52 %-os részarányt. Örvendetes tendencia, hogy nincs már olyan tagállam, ahol ne lépte volna a megújulók részaránya a 4 %-os küszöböt túl, amely az évek múlásával bevezetett technikai fejlesztések következtében várhatóan tovább növekszik. A motorizált konstrukciók, gyártógépek, gépjárművek fejlesztése az elmúlt évtizedekben rohamos ütemű szénhidrogén kitermelést igényelt, majd az égéstermékek által fokozódott az üvegházhatású gázok légkörbe jutása.



Bár a természetes úton kibocsátott CO2-ot bizonyos mértékben képes a környezet feldolgozni, az ember által megnövelt terhelés azonban túltengő félbe került, amely már az évi globális átlaghőmérsékletre is hatással volt, derül ki többek között az Európai IPPC által készített felmérésből, ahol megtudhatjuk, hogy a jelenlegi közel 0,5 °C földközeli léghőmérséklet emelkedés 2 év múltán csaknem megkétszereződik, így globálisan is 1,0 °C emelkedésre számíthatunk. Részben e tendencia visszaszorítása, részben pedig a kőolaj világpiaci árának emelkedése, valamint a készletcsökkenés következtében az Európai Unióban felállították a Bioüzemanyagok Technológiai Platformot. A csoport egyik sarkalatos céljaként tűzte ki, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított, illetve felhasznált üzemanyagoknak a részaránya tagállamonként el kell hogy érje a 10 %-os részesedést, amely felé hazánk jó úton halad, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adataiból világossá vált, miszerint az unióba lépésünket követő 10 év alatt 2014-ben, már 6,2 %-kal bővülhetett az országos szintű megújuló energiaforrásokon alapuló hajtóanyagok, hajtásrendszerek alkalmazása.

E számadatoknak több komponensét is elkülöníthetjük, ugyanis a bioüzemanyagokkal működtetett motorok mellett a hibrid, vagy éppen tisztán elektromos hajtásrendszerek is merőben hozzásegítettek a kedvező tendenciák eléréséhez. Figyelembe véve, hogy már 4 éve egy teljes százalékkal meghaladtuk az uniós átlagot megújuló energiaforrású üzemanyagok terén, úgy a rohamos ütemű elektromos töltőállomások felállítása is vélhetően fokozza a villanyautók elterjedését, versenybe kelve és nem utolsó sorban példát állítva a többi uniós tagállam, egyúttal a világpolgárok számára.

Ám lakossági szinten, többféle módon is cselekedhetünk közvetlen környezetünk megóvása érdekében, nem feltétlen kell ahhoz villanyautóba beruháznunk, ám tény, hogy az energiakészletek idejét és felhasználhatóságát magatartásunkkal erősen befolyásoljuk.

Lokálisan tehetünk a környezeti terhelés ellen, ha például már csak a hulladékcsökkentést bevezetjük mindennapi tevékenységeink közé. Történetesen, ha születésnapra, más jeles alkalomra kerül a sor, vehetünk olyan ajándékokat, melynek csomagolóanyagait és göngyölegeit szelektíven újra tudjuk hasznosítani, ám, ha csírájában el kívánjuk fojtani a hulladékképződést, szeretteinket inkább olyan ajándékokkal lepjük meg, ami anyagában időtálló és felhasználási módtól függően az idő viszontagságainak is ellenáll.
Ilyen lehet akár egy vízálló adathordozó, vagy egy strapabíró karóra. Nemcsak a hazai gazdaság javulása, hanem széles társadalmunk élete is felgyorsulóban van. Határidők egész sorát kell betartanunk tevékenységeink során, jó szolgálatot tehet így minden korosztálynak egy extravagáns kivitelű karóra, amivel biztos nem futunk ki feladataink idejéből. E csekély, de annál értékesebb eszközzel meglephetjük például férfi családtagjainkat stopperes férfi karórával, vagy Valentin-nap alkalmából kedvesünket esztétikusan kialakított női karórával.

Fontos megjegyezni, hogy apró környezetkímélő tippek betartásával is globális eredményeket érhetünk el közvetve, ami a környezetpolitikai irányelveknek és európai szintű célkitűzéseknek is az egyszerűbb eléréséhez segíthet majd bennünket hozzá.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés