Hirdetés
greenfo/MTI

Michael Bloomberg amerikai milliárdos, New York volt polgármestere tegnap felajánlotta, hogy saját vagyonából kifizeti a párizsi klímavédelmi konferencia elmaradt amerikai hozzájárulását.

Bloomberg négy és félmillió dollárt ajánlott fel: ez az amerikai hozzájárulás teljes tavalyi összege, amelyet a Trump-kormányzat nem fizetett be, mivel az amerikai elnök 2017 júniusában bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezményből.

"Amerika kötelezettséget vállalt, és ha a kormányzat ennek nem tesz eleget, akkor nekünk, amerikaiaknak kell viselnünk a felelősséget" – fogalmazott Bloomberg a CBS televíziónak adott interjújában tegnap. Bejelentette: "én ezt megtehetem, és igen, el is küldöm majd a szervezetnek a csekket arról a pénzösszegről, amelyre a szövetségi kormánytól számítottak". Michael Bloomberg jótékonysági alapítványa tavaly egyszer már felajánlott 15 millió dollárt klímavédelmi célokra.

Az idén januárban egyébként Donald Trump elnök jelezte: ha az Egyesült Államok korrektebb elbánásban részesül, akkor "elképzelhető, hogy visszatér" a párizsi klímavédelmi megállapodáshoz. A CBS-nek adott interjújában Bloomberg reményének adott hangot, hogy az elnök valóban megfontolja ezt az esetleges visszatérést.
Donald Trumpra utalva Michael Bloomberg leszögezte: "tudjuk róla, hogy változtatni szokott a véleményén, ez így igaz. S mivel Amerikának nagy része van a megoldásban, ezért muszáj visszatérnünk a megállapodáshoz és segítenünk kell, hogy a világ elháríthasson egy lehetséges katasztrófát".

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás