Fazekas nem marad agrárminiszter

2018. április 24. 23:33

Fazekas nem marad agrárminiszter

A csak megtekintésügyi miniszternek becézett hungarikum és rovarevés-ügyi szakértő Fazekas Sándor is távozik a kormányból - a következő ciklusban már nem ő lesz a földművelésügyi miniszter.

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban – jelentette be a Magyar Időknek adott interjúban a földművelésügyi miniszter.

Az utódját már kijelölték, személyéről hamarosan a miniszterelnök ad tájékoztatást. Az átalakításokkal kapcsolatban Fazekas jelezte, vidékfejlesztési téren új feladatok kerülhetnek a tárcához. 

A 24.hu információi szerint Fazekas utódja Dr. Nagy István lesz, aki jelenleg a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.  Fazekas Sándor 2010-ben került a tárcavezetői posztra, először vidékfejlesztési, majd földművelésügyi miniszterként dolgozott, ezzel az elmúlt száz év leghosszabb ideig regnáló minisztere lett. Hivatali ideje alatt került a termőföldek jelentős része - gyakran mutyis  - árverések keretében fidesz közeli NER barátok tulajdonába. Ez idő alatt degradálódott tovább a hazai környezetvédelem. Idő közben hivatalossá vált Nagy István miniszteri kinevezése.

Részletes összefoglalónk:  Az Orbán kormány száz környezeti bűne, vagy több

Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. Ez csak Soros ármánykodása

Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. Ez csak Soros ármánykodása

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter alá tartozik hivatalosan a környezetvédelem - ill. ami még megmaradt belőle. S hogy milyen jó kezekben van? Ezt döntsék el Önök a Hír TV 2018 februés 20-i  felvételéből, melyen elhangzott: rovarokat kell ennünk, ha befogadunk menekülteket.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Németh Szilárd Fidesz-alelnök fórumán vett részt Csepelen, ahol kijelentette: ha Magyarország befogad bevándorlókat, akkor föl kell adni a hagyományos magyar ételeket is.

Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. De hogyha ezt az értékrendet, ami a keresztény Európa értékrendje, föllazítják, elavult, üldözendő, van helyette más: ilyen másság, olyan másság. Étkezésben is, az ember elveszíti az igazodási pontot. Mert még akik nem vallásgyakorlók, nem templomba járók, azok is a keresztény kultúrkör szabályai szerint élnek, élünk.

Mert tudjuk, hogy mi az, hogy húsvét, mi az, hogy karácsony, mi az, hogy vasárnap, mikor van reggeli, ebéd és vacsora, de más kultúrákban ez teljesen máshogy van. És ez a kultúrkör szabályozza azt is, hogy mit eszünk meg. Mondjuk a mohamedán nem eszi meg a disznóhúst, a keresztények pedig elfogyasztják a disznóhúst. Ha jól meg van tisztítva, jól van tartva a disznó, akkor elfogyasztjuk. Ez nem mindenhol törvényszerű, más népeknek más szokásaik vannak, ezt tartsuk tiszteletben – mondta Fazekas Sándor.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés