Idén végleg felhagy az állami születésszabályozás minden formájával a világ legnépesebb országa. Kínában az 1 gyerek /család korlátozást már 2016 elejétől eltörölték, és kettőre emelték a vállalható gyermekek számát. 2018 végétől viszont már semmiféle állami korlátozás nem lesz, áttérnek a “független termékenység” politikájára, azaz a nők maguk dönthetik el, hány gyerekük lesz.
Bármennyire forradalminak is is tűnik a kínai állam döntése, hogy a közeljövőben végre kivonul állampolgárainak hálószobáiból, valószínűleg kicsit későn jött az elszánás: elkerülhetetlen, hogy a legkülönbözőbb gazdasági és társadalmi problémákat okozza az eddigi kínai népesedési politika írta a Bloomberg-re hivatkozva a G7.
Persze az évtizedeken át brutálisan szigorú kínai születésszabályozás sem a semmiből jött. A II. világháború és a kínai polgárháború vége után robbanásszerűen nőtt a születésszám, miközben ugyanilyen gyorsan visszaesett a gyermekhalandóság. A gyorsan növekvő lakosság miatt élelmiszerhiány alakult ki és lakhatási válság is volt, a Mao Ce-Tung utáni kommunista pártvezetés pedig úgy érezte, nem tudja uralni a helyzetet. Ezért a hatvanas évektől kezdve egyre szigorúbb családtervezést vezettek be, egy évtizeddel később pedig az országot a külföldi piacok előtt megnyitó Teng Hsziao-ping alatt családonként egy gyermekben korlátozták az engedélyezett gyerekek számát. A hatóság eszközei nagyon kemények voltak: pénzbüntetés mellett kényszerabortusz és kényszersterilizáció. Az eredmény az lett, hogy a hetvenes években 450 millió környékén jutott a csúcsra a 19 év alatti kínaiak száma, aztán a kétezres évek elejétől zuhanni kezdett, jelenleg már csak 327 millióan vannak az ENSZ becslései szerint. Ha minden így megy tovább, 2050-re már csak 255 millióan lesznek a kínai kiskorúak. Eközben a 65 évnél öregebb kínaiak száma a mostani 135 millióról 360 millióra nőhet 2050-re.
A kínai gazdaság közben ugrásszerűen fejlődött, és az utóbbi években fajult a helyzet odáig, hogy elfogyott a korábban kimeríthetetlennek hitt vidéki munkaerőtartalék. Ennek egy kedvező mellékhatása, hogy a bérek is emelkedésnek indultak, közben viszont Kína nemzetközi versenyképessége romlott a folyamat miatt, ráadásul a hosszú távon tervező pártvezetés az eltartott korosztály arányának gyors növekedése miatt is aggódhat. De nem is a munkaerőhiány volt a legpusztítóbb hatása a kínai egykepolitikának, ez ugyanis ráerősített a már korábban is létező tömeges lánycsecsemő-gyilkosságra. A kínai családok ha választhattak, kulturális okokból inkább fiú gyermeket szerettek volna. Az pedig a statisztikákon is látszik, hogy az államilag kényszerített egykézés sokkal jobban visszavetette a lányszületéseket, mint a fiúszületéseket.
Jelenleg száz nőre 106 férfi jut az egész országban (a globális átlag 102), azaz 30 millióval kevesebb nő van az országban, mint férfi.
De 18 alatti korosztályban már 115 a száz nőre jutó férfiak száma, és, ahogyan a lenti grafikonon látszik, éppen a nyolcvanas évektől, tehát az egykézés bevezetésétől kezdve szállt el a nemi arány. Ez azt is jelenti, hogy rengeteg férfinak egyszerűen nem jut nő, ami kutatók szerint hatalmas társadalmi feszültséget fog okozni a következő évtizedekben.
A grafikonokkal ellátott G7 gazdasági oldal szerint ráadásul egyelőre az sem látszik az adatokból, hogy az egy gyermekes korlátozás 2016-os feloldása a női termékenység emelkedéséhez vezetett volna. Ennek szakértők szerint a leginkább az lehet az oka, hogy a városokban hirtelen sokat nőttek a megélhetési költségek, és a családok gondolkodásában erős gyökeret eresztett az elképzelés, hogy csak egy gyereket lehet felnevelni. Ebből is látszik, hogy a szigorú állami politika emlékét hosszú évek vagy évtizedek alatt fogják tudni csak elfeledtetni. Pedig a kínai munkaerő- és nőhiány hatásai akkor is nagy gondokat fognak okozni a következő két évtizedben, ha hirtelen újra emelkedésnek indulna a kínai születésszám.
