A tudomány nevében 122 vemhes bálnát gyilkoltak le japán halászok

2018. május 30. 23:30

A tudomány nevében 122 vemhes bálnát gyilkoltak le japán halászok

Japán tudományos okokra hivatkozva rendszerint engedélyt kér bálnavadászatokra, annak ellenére, hogy a világ nagy részén jó ideje nemzetközi egyezmények tiltják azt. Friss adatok szerint idén eddig 333 déli csukabálnával végeztek, ebből 122 vemhes volt. Ahogy korábban, most is a tudományra hivatkoznak.

A BBC azt írja, a "tudományos céllal" dolgozó halászok 2017 novemberében hajóztak ki és idén márciusban tértek vissza. Ez idő alatt a most nyilvánosságra került összefoglaló szerint 333 déli csukabálnával végeztek, a kilőtt állatok közül 122 ráadásul vemhes volt.

A szigetországi halászok most egyébként az Antarktisz tengeri ökoszisztémájának megértésére és tanulmányozására hivatkoznak, és ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása miatt volt szükségük biológiai mintavételre. Amihez pedig nyilván le kell ölni a bálnákat.

A mostani esetet, akárcsak a korábbiakat, jelentős nemzetközi felháborodás kísérte. Főleg, hogy a jelentések szerint Japánban az utóbbi években lecsökkent a kereslet a bálnahús iránt - írta a HVG.hu.


 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés