Hirdetés

Szinte ipari mennyiségű építési törmeléket találtak a Pallag melletti erdőben. A közterület-felügyelők a sittben talált bizonyítékok alapján kiderítették, hogy egy újkerti panelfelújításból származhatott az illegális hulladék. Vajon mennyibe kerülhet a városi szeméttelepen, vagy a lakossági hulladékudvarban az elhelyezés, mert ez az erdei lerakás sokba fog fájni a suttyóknak.

A rendőrség vizsgálatot indított, a debreceni önkormányzat pedig folytatja a város és a város környéki területek ellenőrzését. Egy lovas polgárőr értesítette a Debreceni Közterület Felügyeletet 2018. május 29-én, hogy Debrecenben, Pallag és Monostordűlő között az erdőben jelentős mennyiségű építési anyagot talált.

A polgárőr jelzésére a Debreceni Közterület Felügyelet mezőőre helyszíni ellenőrzést tartott. Kiderült, hogy 30-35 köbméter építési hulladékot vittek ismeretlenek az erdőbe. A közterület-felügyelők az építési törmelékből az elkövetők kilétére utaló tárgyi bizonyítékokat találtak. Feltehetően a debreceni Újkert panelházainak felújításából származik a nagy mennyiségű hulladék – írta a Debreceni Nap, ahol fotógaléria is látható.

Mivel felmerült a gyanú, hogy az elkövetők „Környezetkárosítás” bűncselekményt követtek el, ezért a Debreceni Közterület Felügyelet értesítette a rendőrséget is.  A Debreceni Rendőrkapitányság helyszíni szemlét tartott és megkezdte a vizsgálatot. Ha a rendőrségi vizsgálat azt állapítja meg, hogy bűncselekmény történt, akkor akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az elkövető. Szabálysértés esetén a megyei kormányhivatal szab ki pénzbírságot a szemetelőre.

A debreceni önkormányzat a leghatározottabban kíván fellépni az illegálisan szemetelők ellen, ezért továbbra is folyamatosak lesznek az ellenőrzések városszerte, így az erdőkben is. A szabályok ellen vétők a jövőben is számíthatnak arra, hogy a hatóságok eljárnak velük szemben. A hulladékok szabályos elhelyezésére mind a városi szeméttelepen, mind a lakossági hulladékudvarban van lehetősége a debrecenieknek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás