A rovat kizárólagos támogatója

A katolikus egyházfő hatékonyabb fellépést kért a világ kőolaj- és gázkészleteinek felhasználásáért elsősorban felelős vállalataitól, akik közül a Shell már tavaly, a BP és az ExxonMobile pedig idén hirdette meg a karbonemisszió-csökkentési stratégiáját, de ez Ferenc pápa szerint nem elég a Föld légkörének megmentéséhez.

Energiaátalakulás és Aggodalom Közös Otthonunkért címmel rendezett konferenciát a Római Katolikus Egyház, ahová hivatalosak voltak olyan óriás olajvállalatok vezetői is, mint például az ExxonMobile,illetve befektetők és a vatikáni szakértők is, hogy megvitassák, miként alakítja a klímaváltozást az emberi tevékenység. Az eseményen Ferenc pápa kifejtette, értékeli a cégek erőfeszítéseit, ám még mindig nem csökkent eléggé az üvegházhatású gázok kibocsátása az elmúlt időszakban, illetve kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban is, hogy a párizsi klímkonferencia ajánlása ellenére még mindig tárnak fel újabb olaj- és gázmezőket.

A katolikus egyházfő ezért hatékonyabb fellépést kért a világ kőolaj- és gázkészleteinek felhasználásáért elsősorban felelős vállalataitól, akik közül egyébként a Shell már tavaly, a BP és az ExxonMobile pedig idén hirdette meg a karbonemisszió-csökkentési stratégiáját, ez azonban Ferenc pápa szerint nem elég a Föld légkörének megmentéséhez. Azt reméli, hogy mindazok, akik találékonyságukkal és szakmai hozzáértésükkel képesek voltak  sokak életminőségét javító újításokat létrehozni, abban is kamatoztatni fogják a tudásukat, hogy segítenek megoldani a világot sújtó két nagy problémát: a szegények és a környezet helyzetét.

A mostani találkozók abban is különböznek a korábbiaktól, hogy a pápa csoportos audienciát tartott, nem személyesen ült le a cégvezetőkkel. Ilyen személyes audiencián fogadta korábban Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját.A pápa most felszólította a cégvezetőket, hogy alkossanak olyan csoportot, amely a globális energetikai változások során odafigyel majd a Föld minden népének, a jövő nemzedékeinek, az állat- és növényvilág minden fajának és az ökoszisztémák szempontjaira.

A pápa arra is figyelmeztetett, a megújuló energiák felhasználása egyszerre számolhatná fel a klímaváltozást és a szegénységet: “A civilizáció energiát igényel, de az energiafelhasználás nem pusztíthatja el a civilizációt.” – mondta.

Szerinte ha meg akarjuk szüntetni a szegénységet és az éhínséget, több mint 1 milliárd szegénységben élő embert kell villamosenergiához juttatni, de annak az energiának már tisztának kell lennie, amit a fosszilis tüzelőanyagok rendszeres használatának csökkentésével érhetünk el, elkerülve ezzel a további károkat. (via mérce)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás