Hirdetés

Mai rendkívüli ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy a parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalat támogatja, 20 igen, nyolc nem szavazattal, egy tartózkodás mellett. A Római-parti civilek szerint megalapozatlanul döntöttek a nyomvonalról. Tarlós csak a felelősséget akarja áthárítani.

Tarlós István főpolgármester a vitában azt hangsúlyozta, az MTI beszámolója szerint, hogy semmi mást nem akarnak, mint megvédeni a csillaghegyi öblözetet. És az ügyben nyolc szakvélemény készült, de olyan megoldás nem létezik, amellyel mindenki teljesen elégedett lesz. A megszavazott előterjesztést Tarlós István, helyettese, Szeneczey Balázs, és a III., illetve XVII. kerületi, polgármesterek, Bús Balázs és Riz Levente jegyzik, akik mindketten a Fidesz-KDNP tagjai. E szerint, bár a szakmai grémiumban egyhangú állásfoglalás nem született, de a többség a védvonalat a Duna-parti sávban, a kerítésekhez igazodó nyomvonalon javasolja továbbtervezni. A szakmai testület kisebbségi javaslatában a Nánási út-Királyok útja nyomvonalat csak hullámtéri kiegészítő védelemmel, azaz kettős védelemmel tartja mérlegelhetőnek. A döntéssel és Tarlós érveivel egyáltalán nem értettek egyet a Római-partot védő civil csoportok, akik tegnap közös közleményben kérték a szavazás elhalasztását. Szerintük ugyanis a „főpolgármester által összeállított szakértői testület a feladatot, amelyre felkérést kapott, nem végezhette el”. 


Civilek a közgyűléshez: a grémium érdemi munkáját segítsék, ne hozzanak politikai döntést!
A Római-partot védő civil csoportok állásfoglalása

A Római-partot védő civilek aggódva tekintenek a Fővárosi Közgyűlés június 13-i ülése elé. A főpolgármester által összeállított szakértő testület a feladatot, amelyre felkérést kapott, nem végezhette el. A parti és a Nánási – Királyok úti nyomvonal összehasonlításához nem állt a rendelkezésükre más forrás, mint a Mélyépterv hiányos és részrehajló tanulmánya. A testület tagjai egyetértettek abban, hogy ez jelenlegi állapotában nem alkalmas a két változat összehasonlítására. A reális összehasonlítás alapja egy átdolgozott szakvélemény lehetne a testület által írásban is részletezett szempontok alapján. Ez a Nánási út – Királyok útja mentén megvalósítandó MÁSZ+50cm magas vasbeton mellvéddel számolna, a túlméretezett alépítményt elfogadható szivárgás-számítás alapján módosítaná, és tartalmazná a közmű-kiváltás vitatott kérdéskörének felülvizsgálatát is. A javasolt megoldás kihasználja a partra tervezett gátnál magasabb elhelyezkedésű terület előnyeit, és alig jár fák eltávolításával.
Az egyik utolsó ülésen azonban a grémium elé egy újabb elgondolás került: a kerítésvonalra tervezett változat. Ezt további tervezésre alkalmasnak találtak, bár többen jelezték, hogy műszaki realitása nem igazolható megfelelő szivárgáshidraulikai modellezés nélkül. Az „egyszerűsített” szivárgórendszer jelentősen mérsékli ugyan a költségeket, valamint a környezetre gyakorolt negatív hatást, ez a megoldás azonban a mentett oldalon fakadóvizek megjelenését valószínűsíti, amelyek a hullámtéri 70 ha terület mélyebb fekvésű részein élő lakosságot árvizek eseten súlyosan károsítanák.

A Római-part sorsa azonban nem csak árvízvédelmi kérdés!
A vízparttól ezúttal valamivel távolabb, egy vasbeton fal tetején megjelenő mobilgát ugyanúgy tönkretenné a táj arculatát, biztonsága változatlanul megkövetelné a magasabb fák eltávolítását környezetéből, ráadásul jelentős kisajátításokkal járna, különösen a gát mentett oldalára tervezett 6-8 méter széles, embermagasságú feltöltésen kialakítandó kerékpárút/szervízút miatt. Ez ellenkezik az érintett telektulajdonosok érdekeivel is, akikre a főpolgármester eddig hivatkozott. A szakértő testület ülésein is felmerült, hogy a megfelelő árvízvédelmi megoldás kiválasztása nem lehetséges anélkül, hogy tisztáznák a hullámtéren védendő terület jogi helyzetét, és a jövőjével kapcsolatos városrendezési elgondolásokat. A bizottság mégsem vizsgálta, a közrebocsátott többségi vélemény pedig nem veszi figyelembe az alábbi tényeket: -Az illetékes vízügyi felügyelőség ismételten megállapította – utoljára 2011.10.05-iki határozatában -, hogy az árvízi fővédvonal ezen a szakaszon a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon húzódik. Ugyanerről tájékoztatta Óbuda polgármesterét a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes 2014.03.01-én.
-Az ettől keletre eső, mintegy 70ha terület tehát az Országos Területrendezési Törvény 24.§. szerint „a nagyvizi meder övezetébe” esik, ahol „beépítésre szánt terület nem jelölhető ki”, hanem „természeti területnek” minősül. A fejlesztési elképzeléseknek ehhez alkalmazkodniuk kell.

Hozzátehetjük, hogy ez teljes mértékben egybeesik a közkedvelt Római-partot rekreációs céllal látogató fővárosiak érdekével.
-A területen üdülési és egyéb céllal emelt épületek – köztük az ellentmondásos jogállású lakóparkok – túlnyomó többsége megfelel a hullámtérre vonatkozó építési előírásoknak: az építtetők feltöltéssel vagy egyéb módon gondoskodtak árvízi biztonságukról. Ezzel szemben a jogszabályoknak meg nem felelő épületek árvízvédelme a hullámtéren nem hatósági feladat.

Mindeközben az öblözet valódi árvízvédelmi problémájának megoldása, az Aranyhegyi-patak bal-parti elsőrendű árvízvédelmi művének kiépítése még mindig várat magára, annak ellenére, hogy fontosságával mindenki egyetért. Alulírottak várakozással tekintettünk a bizottság működése elé, a megkezdett munka folytatását kívánjuk, és ellenezzük, hogy ennek elébe vágva politikai döntés szülessen. Ezért azt kérjük, hogy a Fővárosi Közgyűlés június 13-án ne szavazzon a főpolgármesteri előterjesztés első három pontjáról! A szakértői testület kapjon lehetőséget eredeti feladatának elvégzésére: transzparens módon, azonos kritériumok alapján, azonos mélységben kidolgozott terveket hasonlítson össze, és ennek alapján tegyen javaslatot a Dunával párhuzamos védmű kialakítására!
Egyúttal felszólítjuk a főváros vezetését, hogy az Aranyhegyi patak mentén haladéktalanul gondoskodjanak a félszázezer ember biztonságát fenyegető helyzet felszámolásáról!
Budapest, 2018. június 12.
Aquincum-Mocsáros Egyesület
Civilek a Rómaiért Pjt.
Greenpeace Magyarország Egyesület
Lányi András
Maradjanak a Fák a Rómain
Óvjuk meg a Római-part szépséges fáit
Természetesen szeretjük a Rómait

római part landart Kánya Tamás Római-parti Kőkert

Római part landart Kánya Tamás Római-parti Kőkert

Civilek a mai közgyűlés után az alábbi nyilatkozatot tették közzé: 
Eltolták a Rómain a gátat. Mégpedig alaposan.

1. A grémium átverés volt! A kerítésvonalra tervezett vasbeton falról, tetején a mobilgáttal a főpolgármester által összeállított tanácsadó testületben nem volt egyetértés, azt viszont leszögezték, hogy a másik két változat összehasonlítására alkalmas szakanyag nem állt a rendelkezésükre. Tehát nem végezhettek érdemi munkát!

2. Tarlós csak a felelősséget akarja áthárítani: miután a szakembereknek „nem sikerült” megegyezniük, a kormánypárti szavazógéppel fogadtatta el a parttól 10 méterrel beljebb tolt gát értelmetlen elgondolását. Marad a tájrombolás, csak most már kisajátítással súlyosbítva.

3. Lehet, hogy a főpolgármester is tudja: ebből semmi se lesz? Csak ki kell húznia az időt valahogy a jövő évi választásokig anélkül, hogy beismerné: az éveken át erőszakolt parti védekezés elherdált milliók és elvesztegetett idő.

4. A parti védekezésnek semmi értelme: az árvízi fővédvonal hivatalosan a Nánási út- Királyok útja vonala, ott nincs akadálya a biztonságos, olcsó és környezetkímélő védekezésnek, amint erre szakértőink ismételten rámutattak. A hullámtéren jogszabály-ellenesen emelt épületek árvízi védelme pedig nem hatósági feladat; többségük egyébként biztonságos: feltöltésre épült. Sem a jog, sem a józan ész nem igazolja a közkedvelt Római-part tönkretételét!

Budapest, 2018. június 13.
Aquincum-Mocsáros Egyesület
Civilek a Rómaiért Pjt.
Lányi András
Maradjanak a Fák a Rómain
Óvjuk meg a Római-part szépséges fáit
Természetesen szeretjük a Rómait


Ma a fővárosi közgyűlés nem megoldotta, hanem hosszú időre parkolópályára helyezte a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét, s ezzel egyben tovább lebegteti a part távlati sorsát is. A korábbi terv megbukott, mint eddig már két másik is. Nem dobták volna ki őket, ha nem lettek volna kockázatosak. Az a nyomvonal, amit most kidolgozásra elfogadtak, az pedig várhatóan meg fog bukni. Elsősorban a műszaki és ingatlanjogi buktatókon. A parti kerítések vonalába nem lehet nagy tarolás és épületbontások nélkül egy elsőrendű védvonalat kiépíteni. Hiányzik hozzá a hely, tulajdonosi oldalról pedig az együttműködési készség. Valamilyen, de nem 100% garantált védelmet a hullámtéri ingatlanoknak persze akár lehetne is, de nem ez a cél.
Még mindig süket lehet a hallásra az a politikus, akinek mindez a szája íze szerint történik. Viszont most is lesz nyár, ősz, tél, sőt lesz újra tavasz is a Rómain. Elébb-utóbb csak rájönnek arra is, mi lenne a megoldás. Most is leírta nekik az a néhány vízügyi, urbanista, tájépítész grémium tag – álljon itt a nevük, mert megérdemlik: Dr. Bogárdi István, Dr. Koncsos László, Dr. Benkő Melinda, Dr. Csemez Attila), akik képesek voltak az integrált gondolkodásra. A többiek ehhez vagy gyávák, vagy túl szűklátókörűek (szakbarbárok) voltak. Lehet, hogy mégis népszavazni kellene az ügyről, mert ez a közgyűlés ezzel a főpolgármesterrel már biztos nem tud ebben az ügyben jól dönteni… Írta mai FB bejegyzésében Bardóczi Sándor tájépítész. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás