Hirdetés

A Bükki és Aggteleki Nemzeti Park 20 munkatársa tegnap éjjel/ma hajnalban szabadon engedte a medvét, amely Nógrád megyében bukkant fel május végén, és amelyet 300 kilométeres kóborlás után végül az ország déli részén, Sándorfalva közelében altattak el, majd pár napot a Szegedi Vadasparkban töltött.

Íme a Bükki Nemzeti Park közleménye: 

Hosszú volt az éjszakája a Bükki és Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság közel 20 munkatársának. 2018. június 13-án éjszaka ugyanis a szlovák-magyar határtól nem messze szabadon engedték azt a medvét, amely az elmúlt hetekben lázban tartotta az országot.

A medve barangolását széles körű szakmai összefogás kísérte az elmúlt napokban, s ez valósult meg a további sorsának eldöntésében is, amelyben a Nemzeti Park Igazgatóságok szakemberein túl az egyéb szakmai szervezetek is együtt gondolkodtak. A medve elengedésének helyszíneként végül olyan területet választottak ki a természetvédelmi szervezetek szakemberei, amely távol van a lakott településektől, tradicionális medveélőhely, ahol stabil medvepopuláció él és a szlovákiai medveállománnyal is szerves kapcsolatban áll.

Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy egy vadon élő, több mint 10 éves egészséges nőstény medve vándorlását kísérhettük nyomon a médiának köszönhetően, amelynek további bocsai már nem várhatóak. A nemzeti parkok szakemberei a következő időszakban folyamatosan igyekeznek majd figyelni a mozgását, s ha újból lakott települések közelébe kerülne, azonnal közbelépnek.

Este kilenc óra körül vették át a két Igazgatóság szakemberei a medvét szállító ládát közel az elengedés helyétől. A célhoz már szakadó esőben érkezett a konvoj, talán ennek volt köszönhető, hogy a medve kicsit gondolkodott, hogy egyáltalán kimenjen-e a ládájából. Végül azonban némi noszogatás után éjfél tájban meggondolta magát, s komótosan kisétált az erdőbe, ahol fél percen belül el is tűnt.

Korábbi hírünk: Akár rab is maradhat a médiamaci

Akár rab is maradhat a médiamaci

Egy bizottság hétfőn dönt az altatólövedékkel elkábított Magyarországon kóborló medve sorsáról. A greenfo úgy értesült, hogy a Szegedi Vadasparkba szállított befogott medvét nem feltétlenül akarják elengedni, mert "veszélyes" néhány polgármester szerint.

Szerencsére a mai döntés megcáfolta öt nappal ezelőtti értesülésünket.

 

 

 


hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás