A rovat kizárólagos támogatója

Feljelentést tett a nemzeti park természetvédelmi őre, mert a siófoki Balaton-part előtt egy szakaszon engedély nélkül irtották ki a nádast. Ami biztos: sok tízmilliót érő “luxus” apartmanház épült a vízpartra. Gyanítható, hogy “útban lehetett” a nádas, mert kellett a hely a vízbe vezető lépcsőnek és egy saját strandnak.

Így hát nem csak a balatoni panorámát takaró fákat „irtják” Siófokon a vízparti apartmanházak előtt, hanem a nádast is. Több strandoló jelezte az elmúlt napokban az illetékes hatóságoknak – és persze a Facebookon is voltak erről posztok –, hogy furcsa jelenséget észleltek az újhelyi strandnál. Barna színű nád lebegett a víz felszínén, és nem mindennapos módon habzott a víz.

A Facebook-ra feltöltött fotókon látszik, hogy ahol korábban nádas volt, ott most szabad vízfelület lett, a megmaradt nádas széle/külső része pedig erősen barnás, fakó, csak a mögött zöldell a nád – ahogyan az amúgy normális. Akadt, aki arra gyanakodott, hogy az újhelyi strand és az Azúr Hotel között épülő lakóparknak kellhetett saját strandoló hely, a nádas azonban útban volt.
A Szabad Pécs értesülése szerint azonban siófoki Városőrség emberei bejelentésre kimentek a helyszínre, elkérték és meg is kapták a lakópark építőjétől az illetékes vízügyi kirendeltség által kiadott mederrendezési engedélyt. Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere arról tájékoztatta a Szabad Pécset , hogy – mivel a Balaton-meder tekintetében ők nem illetékesek intézkedni – értesítették a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őrét, illetve a Somogy Megyei Kormányhivatal természetvédelmi hatóságát.
Így derült fény a történtekre.

A polgármester azt a tájékoztatást kapta a vízügy helyi vezetőjétől, hogy a lakópark építője valóban kapott engedélyt mederkarbantartásra, amit a szabályok betartásával végzett el. A nemzeti park természetvédelmi őre ellenben feljelentést tett természetkárosítás gyanúja miatt egy, az újhelyi strand mellett épült luxusház előtti engedély nélküli nádirtás, illetve annak természetkárosító következménye miatt.

Persze, nem csak Siófokon tűnik el a nádas egyik napról a másikra, ha zavarja a partra építkezőket a kilátásban, strandolásban, csónakázásban.

Hét éve, 2011-ben írta a Somogy megyei napilap: a vízügy workshop-ok keretében kívánja bemutatni a helyi önkormányzatoknak és lakosoknak, hogy „milyen rombolást végeznek egyesek a balatoni nádban”. Az akkori felmérés szerint a balatonmáriai és a zánkai partszakasz volt különösen kirívó az emberi rombolásban; Zánkán egy kilométeren belül ötven illegális partfeltöltést, vagy stéget találtak. Ugyanebben az évben, tehát 2011-ben írt arról a sajtó, hogy 367 illegális partfeltöltést és 1400 engedély nélküli vízi állást tartott nyilván a vízügy. Az illetékesek akkor arról beszéltek: közmunkásokkal állnak neki az illegális mederbetöltések és stégek elbontásának. A nagy dérrel-dúrral beharangozott akcióból azután semmi sem lett, s mivel azóta is nagy a csend erről a témáról, a Balaton környezetkárosítása gyakorlatilag zavartalanul folyik azózta is, a legkülönbözőbb helyeken, partszakaszokon és mértékben.

De, hogy ezt ki és miért is hagyja?

A Balatonnal kapcsolatos gazdasági, turisztikai és közéleti ügyeket ismerő forrásaink többsége szerint azért nem történik túl sok pozitív előrelépés ebben a kérdésben, mert olyan érdekek sérülnének a partfeltöltések megszüntetése esetén, amit nem vállalnak fel a döntéshozók.

Balaton-parti NER kompatibilis fairtás

Balaton-parti NER kompatibilis fairtás

A fővárosiak számára már ismerős jelenségek kísérik a kormányközeli elit Balaton-parti térfoglalását és a térségbeli állami beruházásokat. Hiába keresnek válaszokat a lakosok, senki nem árulja el, miért vágnak ki fasorokat és erdőket.

A Balaton az új Budapest: társadalmi egyeztetés nélküli, tömeges fairtással induló beruházások sokasága zajlik a tó körül, jellemzően NER-közeli cégek kivitelezésében és gyakran kormány(fő)barát oligarchák érdekében. A projektek közös jellemzője – a zöldfelület elpusztításán túl – a hatósági és a civil kontroll teljes hiánya.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás