A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: greenfo/MTI

A kanadai szenátus is rábólintott a marihuána legalizálására. A főkormányzói jóváhagyás után 8-12 hetes átmeneti időszak következik, hogy valamennyi tartomány felkészülhessen az árusításra.

Elfogadta a kanadai szenátus helyi idő szerint tegnapelőtt a marihuána szabad fogyasztását és termesztését legalizáló törvénytervezetet, amelyet a parlament alsóháza már korábban jóváhagyott. A felsőház 52-29 szavazati aránnyal fogadta el a jogszabályt, két tartózkodás mellett. Justin Trudeau miniszterelnök percekkel a szavazás után a Twitteren reagált: "Gyermekeink eddig túlságosan könnyen jutottak hozzá a marihuánához, és a bűnözők könnyedén nagy bevételre tettek szert. Ma ezen változtatunk."

Eredetileg Trudeau liberális kormánya azt tervezte, hogy a marihuána legalizálásáról szóló törvénytervezetet korábban fogadja el a parlament mindkét háza, hogy a könnyű drog szabad árusítása már július 1-jétől megkezdődhessen Kanadában. A kitűzött menetrendet azonban nem tudták tartani, mert a szenátusban heves ellenállásba ütközött az elképzelés. A kormány végül 13-at elvetett a szenátus által javasolt 46 módosítás közül, köztük például azt, amely lehetővé tette volna az egyes tartományoknak, hogy döntsék el, engedélyezik-e a marihuána otthoni termesztését.

Québec és Manitoba tartomány, valamint Nunavut terület nem akarja engedélyezni a kender házi termesztését, és azt fontolgatják, hogy kezdeményezik a most elfogadott jogszabály alkotmányossági vizsgálatát.

A szenátus támogatása után a törvénytervezet királyi (főkormányzói) jóváhagyást is kaphat. A jogszabály 8-12 hetes átmeneti időszakot biztosít Kanada tíz tartományának és három északi területének arra, hogy előkészítsék a marihuána árusítását. Az új törvény értelmében minden 18 év feletti kanadai négy darab marihuánabokrot termeszthet a saját otthonában személyes használatra, és legfeljebb 30 gramm szárított kannabiszt szabadon magánál tarthat. Szabályozni fogják a termesztés és az árusítás körülményeit, és büntetni fogják azokat, akik kiskorúaknak adnak el marihuánát.

A könnyű drog legalizálása Justin Trudeau egyik legfontosabb kampányígérete volt. A kanadai kormány szerint a marihuána árusításának és fogyasztásának a törvényesítése az egyetlen mód arra, hogy felszámolják a több milliárd dolláros illegális marihuána-üzletágat, amelyet jelenleg szervezett bűnözői csoportok tartanak kézben. A legalizálás bírálói viszont amiatt aggódnak, hogy a szervezett bűnözés a marihuána törvényesített piacára is beszivároghat majd.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás