A rovat kizárólagos támogatója

Üdvözli a Levegő Munkacsoport, hogy Tarlós István Főpolgármester végre ígéretet tett: amíg ő a főpolgármester, nem lesz több Red Bull parádé. Igaz, közben kimosakodta magát. A polgármester a zajjal és zűrzavarral indokolta döntését, ám a szakértő Levegő Munkacsoport mindezt a brutális légszennyezéssel is kiegészíti.

Engedélyezni sem lenne szabad, nemhogy évi 1,9 milliárd forint közpénzzel segíteni a budapesti Red Bull légi parádét. Ezt már 2010-ben megállapította a zöld ombudsman: „…a Red Bull Air Race repülőrendezvény által jelentett környezeti terhelések következtében a rendezvény a belvárosban, ilyen sűrűn beépített lakott területen való megtartása az egészséges környezethez való joggal nem egyeztethető össze.” Ugyanabban az évben a Levegő Munkacsoport üdvözölte, hogy a hatóságok teljesítették a jogszabályi kötelezettségeiket, és akkor nem engedélyezték a rendezvény megtartását.

Ma már túlságosan gyakorivá vált, hogy a hatóságok nem a jogszabályoknak, hanem a – sokszor informális – politikai utasításoknak tesznek eleget. Ez pedig életveszélyes, hiszen így fordulhat elő, hogy az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető tevékenységeket engedélyeznek. Ez történt a Red Bull légi bemutató esetében is. A napokon keresztüli magas zajszennyezés rendkívül megterheli a környéken élőket, rövid távon ellehetetleníti a normális életvitelt, hosszabb távon pedig idegrendszeri és egyéb megbetegedéseket okozhat. A repülőgépek légszennyezése is hatalmas: mérések bizonyítják, hogy a felszálló gépek által kibocsátott, rendkívül mérgező anyagok szélirányban még 10 kilométeres távolságban is négyszer-ötször magasabb koncentrációban vannak jelen, mint a háttérszennyezés. Ez a szennyezés egyúttal fokozza a globális felmelegedést is.

A Red Bull légi parádét nemcsak az évi 1,9 milliárd forint közpénzzel támogatja a magyar kormány, hanem azzal is, hogy nem fizetteti meg sem a közterületfoglalást, sem a rendőrség és más állami szerveknek a rendezvény megvalósításához szükséges munkáját. Nehezen magyarázható ez az állami támogatás, hiszen a kormány épp az energiaitalok egészségkárosító hatásaira tekintettel vetett ki korábban – helyesen – egészségügyi különadót ezekre a termékekre. Most pedig egy ilyen termék reklámozását támogatja az energiaitalok különadójából befolyó összeg többszörösével.
Mindez még inkább visszás annak fényében, hogy kormány az illetékes tárcának a levegőszennyezés csökkentésére évente mindössze néhány tízmillió forintot biztosít. Az pedig végképp hiteltelenné teszi a kormányt, hogy miközben folyamatosan a tömeges migráció veszélyeire hívja fel a figyelmet, egy olyan rendezvényt engedélyez és támogat, amely felerősíti a menekültválság legfontosabb okozóját, az éghajlatváltozást – áll a Levegő Munkacsoport közleményében.   

Tarlós István pontosított, lehet még Budapesten Red Bull Air Race

Tarlós István főpolgármester egy ma reggeli televíziós műsorban elnézést kért a budapestiektől a hétvégi Red Bull Air Race okozta kellemetlenségek miatt és bejelentette, amíg ő a főpolgármester, nem lesz többé ilyen verseny a belvárosban. Egészen pontosan azt mondta, hogy "ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban". Úgy látszik, hogy a főpolgármester kicsit félreérthetően fogalmazott, a magyar sajtó egy része ugyanis ebből azt szűrte le, hogy nem lesz több Air Race Budapesten. Tarlós azonban napközben több újságnak is pontosított, és hangsúlyozta, csak akkor vétózza meg a rendezvényt, ha ilyen feltételekkel akarják újra megrendezni. Azaz simán lehet jövőre is Red Bull Air Race, ha a főpolgármester úgy ítéli, hogy az kisebb zűrzavarral fog járni, mint az idei.

Kapcsolódó anyagok:

Idén is 2 milliárdért fulladunk bele a Red Bull Air Race-be

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás