Hirdetés

Idén a korai meleg és a jó vízminőség miatt ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balatonban, ami a korábbiaknál jóval nagyobb feladatot jelent a balatoni strand- és kikötő-üzemeltetőknek, de kedvez a tó ökológiájának – mondta Tóth Viktor limnológus.

Az csak a következő egy-két évben derül ki, hogy tendenciáról van-e szó – tette hozzá az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa. A rendkívül meleg tavaszi időjárás mellett a gyors hínárosodás hátterében a csökkenő algaszám, az egyre tisztább és áttetszőbb víz áll.

A Balaton átlagos átláthatósága 5-6 éve 40-50 centiméter között volt, mára 60 centiméterre nőtt. A hínárosodás a tó ökológiai állapotának stabilabbá válását is jelenti. A növények, amelyek fontos életterei apró élőlényeknek, csak a part menti részeken jelennek meg, mivel legfeljebb 2,0-2,5 méter mély vízben nőnek.

A jövevényfajokkal együtt 22-25 hínárfaj él a Balatonban, amelyek közül négy terjedt el leginkább, ezek adják a tó hínártömegének 80 százalékát. 

A limnológus emlékeztetett rá, hogy a Balaton-kutatás 1891-ben a Keszthelyi-öböl hajózást is ellehetetlenítő elhínárosodása miatt indult be. 1968-ban tapasztaltak legutóbb komoly hínárosodást a tóban, amikor például a szigligeti öblöt csaknem teljesen beborították a növények. A mostani jelenség ehhez képest "még sehol nincs" – hangsúlyozta az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa az MTI-nek.

Kapcsolódó anyagok:

Egyre melegebb a Balaton, de a vízminőség még tökéletes

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás