Hajnalban ütött rajta a GVH a miskolci kukakirályon

2018. június 29. 22:56

Hajnalban ütött rajta a GVH a miskolci kukakirályon

Hercsik István Észak-Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere, a hulladékbiznisz Mészáros Lőrinceként is emlegetik, mégis kegyvesztetté válhatott a 24.hu szerint. Nem csak a közbeszerzések terén pártolt el tőle a szinte példátlan szerencséje, de már a Gazdasági Versenyhivatal is razziázott egy cégénél.

Hercsik István vállalkozásai rendre viszik a nagy értékű közbeszerzéseket, kapcsolatba hozták az Orbán-család cégével, a Nehéz Kő Kft.-vel és milliárdos uniós támogatásokból, eddig zavartalanul építhette birodalmát. Jó kapcsolatai ellenére most úgy tűnik, bajba került. Hajnali razziát tartott nemrég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Hercsik egyik cégénél, a Mento Környezetkultúra Kft.-nél – erősítette meg a hivatal a 24.hu értesülését. Évekkel korábbra visszanyúló ügyről lehet szó, egy körülbelül egymilliárdos közbeszerzésről. A GVH kartellezésre gyanakszik.

Az ügyben 2016 decemberében indítottak versenyfelügyeleti eljárást. A nyomozást idén májusban kiterjesztették a Mento Környezetkultúra Kft.-re is. A Mento Hercsik egyik legfőbb cége, tavaly 4,7 milliárd forint árbevételt és 860 millió forint adózott eredmény mutaott ki, de két éve ennél is többet kaszát: 11 milliárd forint felett volt a forgalma és 1 milliárd felett a nyeresége.

A vizsgálat megindultán túl,  az utóbbi időben számos, Hercsik bábáskodásával eltervezett közbeszerzési akciót is lefújtak, tendereket prolongáltak - írja a 24.hu, ahol további részletek olvashatók.  Mindez azt jelentheti, kegyvesztett lett Hercsik. (via nepszava.hu)




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés