A rovat kizárólagos támogatója

Eddig triplán örülhettünk, hiszen nem csak egyre több MOL kúton jelentek meg villanyautó-töltők, ráadásul villámtöltési lehetőséggel, hanem ingyenesek is voltak. Utóbbi azonban csak augusztusig igaz. MOL PLUGEE néven érkezik hazánk első villanyautó-töltő hálózata.

Hazánkban máig a MOL az egyetlen olyan kúthálózat, amelyik villanyautó-töltők telepítésébe kezdett. Az első ugyebár a XII. kerületben, az Istenhegyi úton volt, ahol kezdetben CHAdeMO, majd kombinált töltőt helyeztek üzembe, ami már CCS töltőt is kínál. Míg az utóbbi DC töltőkkel 50 kW-os teljesítmény vehető igénybe, van 43 kW-os AC töltő is. Az Istenhegyi úton ráadásul két ilyen kombinált oszlop is rendelkezésre áll, tehát egyszerre lehet két autót DC töltővel, másik kettőt AC-vel táplálni. Az elmúlt évben ráadásul a MOL a VIII. kerületben a Kerepesi úton és a Könyves Kálmán körúton is felszerelte töltőállomásait villanyautó-töltővel, ahogyan a XI. kerületben a Hunyadi János útra is került; ezekre a töltőállomásokra 1-1 kombinált töltőoszlop jutott. Eddig ingyenesen voltak használhatók a töltők, bár tavasz óta csak nappal, éjszaka a MOL Bubi Limo autók töltése volt a preferencia, s megjegyzem, nappal is többször láttam rajta az up!-okat.

Augusztustól azonban új időszámítás következik.

Nem csak a MOL töltők használatában, hanem a hazai villanyautózásban is: megérkezik az első fizetős villanyautó-töltő hálózat. A MOL töltői ugyanis PLUGEE néven lesznek használhatóak. Jó hír, hogy a most meglévő 4 töltőállomás mellé még idén 10 további fővárosi és 15 vidéki töltőpont várható, ebből 11 autópályák és az M0 autót mentén. Tehát már év végére átjárható lehet villanyautóval az ország. További jó hír, hogy a emellett a MOL-csoport részt vesz a NEXT-E projektben is, amelynek köszönhetően a régióban egy 252 darab gyors és ultragyors elektromos töltőből álló regionális hálózatot hoznak létre 2020-ig. Rossz hír viszont, hogy a töltők augusztustól fizetősek: töltési időtől és felvett árammennyiségtől független fix díjakkal, a DC töltésért 2.990, míg a valamivel lassabb, de egy Renault Zoe (vagy smart electric) esetén akár 43 kW-tal igénybe vehető AC töltés díja 1.990 Ft lesz.

A rendszer egyértelműen kedvez a nagyobb akkumulátorral rendelkező villanyautók tulajdonosainak, s például egy Peugeot iOn/Mitsubishi i-MiEV villanyautót drágább lesz villámtölteni a MOL-nál, mint egy takarékosabb autót hasonló távra tankolni, de az autópályákhoz telepített töltők híre mindenképp kedvező. Abban pedig lehet reménykedni, hogy idővel jön majd a használattal arányos díj, akár egy másik töltőállomás előadásában-írta az autónavigátor.

600 új e-töltőt ígérnek idén Magyarországon

600 új e-töltőt ígérnek idén Magyarországon

A legújabb ígéret szerint idén 600 új, elektromos autókhoz szükséges töltőállomás építése van folyamatban – mondta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke.

Ehhez kapcsolódva egy másik hír szerint: Cserbenhagyta az elektromos autósokat az e-Mobi – lezárult a villanyautósok kincskereső játéka. A beígért 320 új ponttal több, mint duplájára nőtt volna a hazai töltési helyszínek száma. A gyakorlat szánalmas.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás