Egymás nyelvét képesek megtanulni a madarak

greenfo/MTI

2018. augusztus 6. 21:54

Egymás nyelvét képesek megtanulni a madarak

Létfontosságú ugyanis számukra, hogy megértsék szomszédjaik sólyom vagy kígyó közeledésére figyelmeztető jelzését.

A vadon élő állatokról köztudott, hogy egymásra figyelve szereznek információkat ragadozó közeledéséről. A madarak például megtanulták, hogyan meneküljenek el, ha meghallják szomszédaik SOS-kiáltását. A tündérmadár, egy apró ausztrál énekesmadár nem úgy bújik ki a tojásból, hogy érti a többi madár énekét, de képes elsajátítani a főbb "szavak" jelentését - fejtették ki a témában kutatást végző szakemberek a Current Biology című tudományos lapban. 

"Korábban is tudtuk, hogy bizonyos állatok képesek lefordítani más fajok 'idegen nyelvét', de azt nem tudtuk, hogyan történik ez a tanulás" - mondta Andrew Radford, a Bristoli Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.  A madarak különböző módokon tudják fejleszteni képességüket. Néhány képesség velük született, néhányhoz közvetlen tapasztalatra van szükség. Radford és kollégái a tudás harmadik formáját fedezték fel: amikor az információt társaiktól szerzik meg.

Radford és az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársai bejárták az Ausztrál Botanikus Kertet Canberrában, derekukra erősített "madárhangszórókkal" magányos tündérmadarak után kutatva. Biztosak akartak ugyanis lenni abban, hogy a madarak csak a hangra reagálnak, nem pedig más madarak reakciójára. A tudósok a madaraknak először két szokatlan hangot játszottak le. Az egyik egy Ausztráliában nem honos madár vészjelzése, a másik pedig egy számítógép által generált madárhang volt. Első hallgatásra a kísérletben részt vevő 16 tündérmadár közül egynek sem volt különösebb reakciója.

Ezután a kutatók újra végigjárták a parkot, és tovább játszották a felvételeket. A madarak egyik felének azt akarták megtanítani, hogy az idegen madár hangja a vészjelzés, a másik felének pedig azt, hogy a számítógép generálta hang az SOS-jelzés. Mindezt úgy tették, hogy a korábban ismeretlen hangot olyan hangokkal együtt kezdték lejátszani, amellyel a madarak korábbi tapasztalataik alapján már a veszélyt kapcsolják össze.

Három nappal később tesztelték, mit tanultak a madarak. A két madárcsoport a neki megtanított vészjelzésre reagálva menedéket keresett, a másik hangra azonban nem reagált.

A 16 madárból 12 elmenekült minden egyes újrajátszás alkalmával, a másik négy az újrajátszások kétharmadára reagált csak.

"Eddig a kutatásig csak korlátozott ismereteink voltak arról, hogyan tanulják meg a madarak azt, mit jelentenek más fajok jelzései" - mondta Christopher Templeton, a jelenlegi kutatástól független szakértő, az amerikai Pacific University munkatársa.

Korábbi kutatásoknál kiderült, hogy a tündérmadarak képesek megtanulni a vészjelzések jelentését, amikor egy ragadozó valóban a közelükbe kerül. "Ez az új kutatás kivette a képből a ragadozót. Rávilágít arra, hogy ezek a madarak képesek megtanulni azt, hogy új hangokat veszélyhez kössenek anélkül, hogy tapasztalati úton tanulnának" - mondta Templeton.

"Ha csak a ragadozó jelenlétéből tanulnának, az meglehetősen veszélyes lenne. A hangok jelentéssel való összekapcsolásának képessége biológiai szempontból nyer értelmet" - emelte ki Radford.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés