Hirdetés
greenfo/MTI

Három nap alatt a másodikat gázolták el az A1-es autópályán. Közben Tusnádfürdőn négy napon belül két medvét lőttek ki.

Az újabb baleset ma hajnalban történt a dél-erdélyi autópálya egyik Szeben megyei alagútjában. Amint Elekes Róbert, a brassói regionális útügyi igazgatóság szóvivője közölte: a balesetben ezúttal sem történt személyi sérülés, de a nagyvaddal ütköző gépkocsi megrongálódott – közölte az Agerpres hírügynökség.  A szóvivő szerint az útügyi igazgatóság nem találja a magyarázatot a történtekre, ugyanis az autópályát kerítés szegélyezi, amelynek éppen azt kellene biztosítania, hogy ne kerülhessenek állatok az úttestre. Szeben megye prefektusának a segítségét kérik, hogy ne történhessen hasonló eset.

Az útkarbantartó illetékese azt is közölte, hogy a vadállatok esetleges megjelenésére figyelmeztető táblákat helyez ki arra az autópálya-szakaszra, ahol az elmúlt napok medvés balesetei történtek.

A ma hajnali baleset szintén Nagyszeben közelében, a szombat hajnalitól mintegy hat kilométerre történt. A szombati baleset után az útkarbantartó illetékese azt feltételezte, hogy a vadállat egy felhajtónál jutott az autópályára.

Romániában a Környezetvédelmi Minisztérium a közelmúltban fogadta el a medvepopuláció megőrzését szolgáló cselekvési tervet, amely már az állomány túlszaporodására is megoldásokat jelöl ki. Tusnádfürdőn például két veszélyes medve kilövését engedélyezte a tárca, a helyi vadásztársaság pedig már mindkét lehetőségét kihasználta.

Kapcsolódó anyagok:

Célkeresztben 12 veszélyes medve Tusnádfürdőn

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás