A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A Boston Consulting Group (BCG) amerikai üzleti tanácsadó cég friss tanulmánya szerint 2030-ra az évente kidobott élelmiszer mennyisége elérheti a 2,1 milliárd tonnát.

A jelentés szerzői szerint a probléma aggasztó ütemben nő, a hatékony megoldásokat még nem találta meg a világ. A kidobott élelmiszer mennyisége évente 1,9 százalékkal fog emelkedni 2015-től 2030-ig, a veszendőbe ment élelem dollárban kifejezett értéke pedig 1,8 százalékkal – írja a jelentés.

A fejlődő országokban a veszteség leginkább a feldolgozás alatt jelentkezik, a fejlett országokban pedig főként a kiskereskedelemben és a fogyasztóknál, akik gyakran túl sokat szereznek be, ezért ki kell dobniuk az ételt, vagy meg sem vásárolják, mert nem felel meg az esztétikai követelményeknek, ezért kukába kerül.

2017-ben Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszer került kukába.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) becslései alapján az élelmiszer-veszteség és -kidobás számlájára írható a kibocsátott üvegházhatású gázok 8 százaléka a világon. Az ENSZ a probléma megoldására azt a célt tűzte ki, hogy a kiskereskedelmi és fogyasztói élelemkidobás csökkenjen a felére, a termelés, a szállítás és a raktározás közben pedig mérséklődjön a veszteség 2030-ig.
A jelentés szerint azonban kicsi az esély a célok elérésére, ha a kormányok, a cégek és a fogyasztók nem cselekednek sürgősen.

A szerzők szerint a jó megoldások egyike az élelmiszerek környezetvédelmi címkéje, mely arról tanúskodik, hogy a gyártó elkötelezte magát a veszteség csökkentése mellett, de más eszközökre, állami rendeletekre is szükség van.

Még mindig óriási az élelmiszer-pazarlás

Még mindig óriási az élelmiszer-pazarlás

Brutális mennyiségű ételt dobunk a kukákba. Az FM szerint 15 milliárd forintot is megtakaríthatna évente az ország a feleslegesen kidobott élelmiszereken. A spórolásban az Orbán-kormány által gyakran megtámadott áruházláncok járnak az élen.

Fejenként kb. 68 kilogramm, azaz összesen mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente Magyarországon, ami 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Globális szinten az előállított élelmiszerek majdnem harmada, mintegy 1,3 milliárd tonna megy veszendőbe. Az élelmiszerveszteség évente nagyjából 990 milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak. E mennyiség megtermelésére fordítják világszinten a mezőgazdaságban felhasznált összes víz negyedét, és ez a termelés az üvegházgázok 8 százalékáért felelős.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás