A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Franciaország 2035 körül tudja a lakossági energiaellátásban 50 százalékra csökkenteni a nukleáris energia arányát a jelenlegi 75 százalékról – jelentette be Edouard Philippe miniszterelnök.

A pontos évszám kijelölése október végére várható, az a több évre szóló energetikai átmeneti program egyik fő kérdése – tette hozzá. A kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a program előkészítésének irányvonalai már ismertek, Emmanuel Macron államfő ígéretet tett arra, hogy a francia energiamixben az atomenergia aránya 2035-ig 50 százalékra csökken.

A környezetvédelmi tárca azóta lemondott vezetője 2017 novemberében jelentette be, hogy Franciaország nem tudja a lakossági energiaellátásban 2025-ig 50 százalékra csökkenteni a nukleáris energia arányát, ahogy azt az energetikai átmenetről szóló törvény előírta.
Az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot egy héttel ezelőtt azzal indokolta lemondását, hogy az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt álláspontja mellett. A törvénybe foglalt évszámról még az előző államfő, Francois Hollande döntött.

Az energetikai átmenet problémamentes végrehajtására három napja Francois de Rugyt, a nemzetgyűlés eddigi elnökét nevezte ki környezetvédelmi miniszternek a köztársasági elnök. "Hagyom Francois de Rugynek, hogy megismerje a problémákat, találkozzon az ágazat szereplőivel, és aztán javaslatokat tegyen nekem, hogy véglegesen dönteni tudjunk" – hangsúlyozta Edouard Philippe miniszterelnök.
A korábban a Zöldek színeiben politizáló új tárcavezetőről köztudott, hogy hosszú távon az atomenergia teljes kivezetését támogatja, de szerdán adott első interjúiban nem kívánt beszélni az atomerőműveket érintő elképzeléseiről. 

Juliette Binoche zöld zászlót bontott

Juliette Binoche zöld zászlót bontott

Juliette Binoche kezdeményezésére 200 művész követeli a klímaváltozás elleni azonnali politikai fellépést.
Pedro Almodóvar, Patti Smith és Tarr Béla is csatlakozott ahhoz a 200 művészhez, akik Juliette Binoche színésznő és Aurélien Barrau asztrofizikus kezdeményezésére nyílt levélben szólítják fel a politikusokat a klímaváltozás elleni harcra.

Az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásra azonnali és határozott politikai válaszokat kell adni, írják a művészek a Le Monde hasábjain, közöttük elsősorban francia vagy frankofón alkotókkal,

olyan világsztárokkal, mint Marion Cotillard, és a francia szcéna olyan ikonjaival, mint Sophie Marceau vagy Alain Delon. De az aláírók sorában akad számos nemzetközi nagyágyú is, mint az új-zélandi Jane Campion, a katalán Isabel Coixet és a spanyol Pedro Almodovar rendezők, vagy olyan színészek, mint Ralph Fiennes, Jude Law, Ethan Hawke, Kristen Stewart és Tim Robbins.

A nyílt levél néhány nappal azután lát napvilágot, hogy lemondott Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kormányának egyik sztárja, a környezetvédelmi miniszternek elszegődött Nicolas Hulot tévés producer és műsorvezető.

Hulot váratlan és épp az évkezdésre időzített döntése különösen nehéz helyzetbe hozza Macront, nyilvánvalóvá téve, hogy a tavaly megválasztott államfő ígéretei és marketingfogásai ellenére a környezetvédelem, és a klímaváltozás elleni küzdelem teljesen háttérbe szorult az elmúlt évben. Ami egyébként logikusan következik a kormány neoliberális irányultságából, amit sajnos csak kozmetikázott, hogy folytatva a szocialista elődök politikáját, kiállt a glifozát gyomirtó vagy a méhgyilkosnak is nevezett neonikotinoidok betiltása mellett az uniós fórumokon- írtuk nemrég.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás