A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: napi.hu

Egy tesztgyőztes hűtőgép közel 300 ezer forint, de az élbolyban vannak olyanok, amelyek 150-200 ezerből kijönnek. A Tudatos Vásárlók Egyesülete hűtőgéptesztjéből kiderül, hogy a márka és az ár sem feltétlenül mérvadó.

A hűtőgép amellett, hogy az egyik leggyakoribb háztartási gép, lényegében állandó használatban van, ezért is fontos, hogy milyen típus kerül egy-egy lakásba. Meg azért is, mert a legjobb teljesítményű hűtők ára között százezres nagyságrendű különbség lehet. A válasz a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt készített – fizetős tartalmú – hűtőgép- és fagyasztótesztjéből derül ki.

A teszt során laboratóriumban vizsgáltak 57 kombinált hűtőt és 10 fagyasztót, többek között ismert márkák termékeit. Az nézték, hogy milyen gyorsan hűtik és fagyasztják az ételt; mennyire tartják stabilan a belső hőmérsékletet, ha a konyha túlmelegszik; áramszünet esetén mennyi ideig marad fagyott az étel; mennyire hangosak és mekkora a készülékek energiafogyasztása.  A leggyakoribb, 150-250 literes méretkategóriában 15 kombinált hűtő végzett jó eredménnyel, mivel legalább 75 százalékos eredményt értek el összesítésben.

Az árak eltérőek.

A 84 százalékkal tesztgyőztes kombinált hűtőgépért közel 300 ezer forintot kell fizetni, míg a 83 százalékos és 82 százalékos eredményt elérő hűtőgép bő 100 ezer forinttal olcsóbb, előbbi 187 ezer forintba, utóbbi 172 ezer forintba kerül. A most tesztelt hűtőkkel együtt a TVE már 20 márka 167 gépéről rendelkezik pontos tesztadatokkal. A legjobb hűtőgépek között van például Bosch, Gorenje, LG, Liebherr, Miele és Whirpool márkájú készülék is. Ugyanakkor, hogy több márkának vannak gyengén teljesítő gépei, ezért nem szabad kizárólag ez alapján dönteni.

A kombinált hűtők fagyasztójánál és a különálló fagyasztóknál a leglényegesebb szempont azt volt, hogy a hosszabb időre lefagyasztott étel áramszünet esetén se olvadjon ki. Kedvező, hogy a tesztben vizsgált kombinált hűtők fagyasztó része a leggyengébb termékeknél is legalább 10 órán keresztül tartja az optimális belső hőmérsékletet áramszünet esetén, a legjobbak pedig akár 16-20 órán keresztül is.

E méretkategóriában a kombinált hűtők között a lista végén egyértelműen az olcsóbb, 80-100 ezer forintos készülékek végeztek, ezek viszonylag lassabban hűtik, fagyasztják le az ételt, és nagy zabálják az energiát. A 200-300 literes különálló fagyasztók vizsgálata során kiderült, hogy nem voltak kirívóan gyenge teljesítményű berendezés. A lista élén végzett termékek között van 170 és közel 400 ezer forintos készülék is, tehát itt sem érdemes csupán az ár alapján választani. A tesztben szereplő fagyasztószekrények, fagyasztóládák a kombinált hűtők fagyasztó részéhez képest jobban szigetelnek. A készülékek többsége akár 20-24 órán keresztül is tartja az optimális belső hőmérsékletet áramkimaradás esetén is.

Legnépszerűbb árkategória

Bár a legjobb kombinált hűtőgépek 170-300 ezer forintba kerülnek, ennél valamivel olcsóbb termékek iránt a legnagyobb a kereslet. A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza korábban azt nézte, melyik árkategóriába tartozó hűtők a legnépszerűbbek a garzonlakásban és a 60-70 négyzetméteres lakásba költözők között.

A Media Marktól kapott tájékoztatás szerint a garzonlakók körében a 60-90 ezer forintos, kisebb méretű hűtők a legkeresettebbek, a másik tábor 90-150 ezer forintot szán a jellemzően 200 literes hűtőtérrel és 50 literes fagyasztóval rendelkező gépekre. A Tudatos Vásárlók Egyesülete által tesztjében a legjobb gépek a szóban forgó 90-150 ezer forintos sáv tetejénél 15 százalékkal drágábbak, de ennyiért a nemzetközi teszt alapján valóban a legjobb gépeket lehet beszerezni. Tény az is, hogy a TVE-teszten leggyengébben szereplő gépek viszonylag olcsónak számítanak, 80 ezer forintba kerülnek- összegezte a teszt eredményeit a napi.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás