A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: Zöldunió

2018-ban a sport, a kultúra, a honismeret, az egészséges életmód, a hagyományőrzés és a kézművesség mellett a környezettudatosság is kiemelt szerepet kapott az ország legnagyobb táboroztatási programjában. Az Erzsébet Táborok adta élmények a közösségépítésre és a tudásszerzésre épülnek.

Az Erzsébet-táborokat az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szervezi és valósítja meg Magyarország Kormányának támogatásával. A programban évről évre egyre több lehetőség várja a nyári fonyódligeti és zánkai Élménytáborokba érkezőket. Idén közel 30 ezer táborozó vakációzott a balatoni táborokban. Az Élménytáborok célja, hogy a gyerekek egy turnus (6 nap) ideje alatt a lehető legtöbb élménnyel gazdagodjanak, és minél több kikapcsolódási lehetőséggel találkozzanak, valamint ismeretorientált foglalkozásokon vehessenek részt.
Az Élménytáborokba jellemzően köznevelési-, valamint családsegítő- és gyermekvédelmi intézmények jelentkezhetnek csoportosan. Nem csak Magyarországról, hanem Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről és Délvidékről is érkeznek tanulók az Erzsébet-táborokba.

Kép: NHKV

A Környezeti Nevelési Program elemei

Idén június 17 és augusztus 27. között a táborozók a sport és az egészséges életmód, a hagyományőrzés és a kézművesség, az önismeret és a közösségépítés témájához kapcsolódó színes programok mellett a környezet megóvásáról, a különböző hulladékok útjáról, az újrahasználat és az újrahasznosítás – akár művészi színvonalú – fontosságáról is új ismeretekkel gazdagodhattak.
A táborokat szervező és lebonyolító Erzsébet Alapítvánnyal együttműködve 11 héten át, hétfő délelőttönként az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. munkatársai tartottak foglalkozásokat. A szervezet Környezeti Nevelési Programjának célja a gyermekek egészséges és környezettudatos életmódjának kialakítása és a társadalmi együttműködés erősítése.
A program megvalósításán túl az NHKV Zrt. közreműködésével mindkét helyszínen – a táborok teljes területén – megvalósult a csomagolási hulladékok elkülönített gyűjtése és elszállítása.

A megvalósított komplex Környezeti Nevelési Program több elemből állt.

Részét képezte egy előadás, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának bemutatása volt, valamint a szelektív hulladékfajták életútjának szemléltetése. Az előadás második felében az újrahasznosítási eljárás működését mutatták be a gyerekeknek (egy PET-palack újjászületésének nyomon követésével). Emellett gyakorlati szemléltető példák (pl. Hogyan lesz az italoskartonból újra papír?), környezettudatosságra nevelő játékok (PET-teke, ahol a bábukat PET-palackok helyettesítették, ezzel is az újrahasználatra hívva fel a gyerekek figyelmét), kézműves foglalkozás, ahol az alapanyagok különböző hulladékfajták voltak (kávékapszula, PET-palack stb.), hulladékválogató verseny, színező füzet és hulladékkvíz alkotta a foglalkozás elemeit. Mindezeknek köszönhetően komplex tudást sikerült átadni a gyermekeknek a felelős és tudatos hulladékkezelésről.

kép: NHKV

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátói köréből többen önkéntesen becsatlakoztak az NHKV Zrt. programsorozatába, ezzel is bővítve és változatosá téve a programkínálatot.

Trash Art szobrok

A Környezeti Nevelési Program részét képezték azok a hulladékból készült szobrok, amelyeket az NHKV Zrt. az idén májusban megrendezett „Trash Art Magyarország – Az újrahasznosítás művészete” pályázaton különdíjjal jutalmazott. A kiválasztott 6 szobor, amelyek a biodiverzitás megőrzésére hívták fel a figyelmet, arra mutattak szemléletes példát, hogy a feleslegessé vált, kidobásra ítélt hulladékokból akár művészi alkotások is születhetnek. Általuk az értéknövelő újrahasznosítást (upcycling) is megismerhették a gyermekek. A Trash Art Magyarország pályázaton középiskolások, amatőrök és művészek is részt vehettek, így a zánkai és fonyódligeti táborokban megtekinthető – sőt, kipróbálható – alkotások is különböző korosztályú személyek munkái voltak.

A balatoni Erzsébet-táborokban résztvevő gyermekek körében osztatlan sikert aratott az NHKV Zrt. Környezeti Nevelési Programja, ezért tervezik a jövő évi folytatást. Képek forrása: NKHV  (X)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás