Hirdetés

A forgalomban lévő elektromos autók száma már Európában is elérte az egymilliós álomhatárt: a Business Green adatai szerint ugyanis 2018 első felében az villanyjárgányok eladása 42 százalékkal növekedett az előző éves adatokhoz képest.

A szakemberek szerint a növekedés egyebek mellett a Nissan Leafnek is köszönhető – Európában nagyjából minden tizedik percben eladnak egyet belőle. Mindezzel sikerült átlépni a mágikus egymilliós határt; a szakértők szerint pedig 2018 végére ez a szám már 1,3 millióra fog ugrani.

Persze ez még mindig nagyon kis mennyiség ahhoz képest, amennyi benzines autó rohangál az utakon, hiszen a 2018 első félévi eladásoknak mindössze 2 százaléka volt elektromos autó. De legalább az tisztán látszik, hogy az emberek kezdik megszokni ezt a kocsifajtát, és egyre bátrabban vásárolják – talán ha kiépülne mindenhol hozzá a megfelelő infrastruktúra, akkor még többen döntenének ilyen autó vásárlása mellett.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás