A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: ng.hu

Az állandóan fagyott talaj, az úgynevezett permafroszt súlyosan megszenvedi a globális felmelegedést. Egy új vizsgálat most felfedte, hogy a permafroszt eltűnése veszélyesebb lehet a vártnál: az olvadás közben ugyanis folyamatosan sav szivárog belőle.

Mikor a permaroszt megolvad, a belsejében található víz és különböző ásványok elkeveredve átitatják az útjukba kerülő kőzeteket. A Scott Zolkos, az Albertai Egyetem munkatársa által vezetett csapat egy új, Nyugat-Kanadában folyó kutatás során megállapította, hogy a helyi permafrosztból kiolvadt folyadék kénsavat is tartalmaz – írja az IFLSience.

A permafroszt olvadása már így is nagyban hozzájárul az üvegházhatású gázok szintjének emelkedéséhez. A becslések alapján a fagyott talajból négyszer több szén szabadulhat fel, mint amennyit az emberiség manapság kibocsát. Az új szén-dioxid-forrás azt jelenti, hogy a folyamat a vártnál is veszélyesebb. A kutatók ráadásul nem tudják pontosan megállapítani, hogy a kénsav hatására mennyi gáz szabadulhat fel.

Zolkos szerint rengeteg szén-dioxid-forrást vagyunk képesek kontrollálni, így például a járművek által kibocsátott gázt. A permafrosztból származó szén-dioxidot azonban lehetetlen kezelni. Az olvadás az üvegházhatású gázok szintjének növekedése mellett azért is veszélyes, mert alaposan átalakíthatja a környezetet, például megváltoztathatja a folyók kémiai összetételét.- írta a National Geographic.

Időzített higanybomba még a permafrosztba fagyva

Időzített higanybomba még a permafrosztba fagyva

Félelmetes következtetésre jutottak méréseik alapján amerikai földtudósok: az északi sarkkörön túli földterületek állandóan fagyott talaja, az úgynevezett permafroszt kétszer annyi higanyt tartalmaz, mint a bolygó többi részén található higanylelőhelyek összessége. Hogy mi ebben a félelmetes?

Az, hogy a klímaváltozás következtében egyre jobban melegedik ezeken a területeken a talaj, azaz a permafroszt kezd felolvadni. A talajjal együtt felolvadó higany pedig belefolyik a vizekbe, tengerekbe, visszafordíthatatlan károkat okozva az élővilágban.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás