A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI/index

25 éven belül több brit nő lesz rákos az elhízás miatt, mint a dohányzás következtében – állítja a Cancer Research UK nevű brit rákkutató közhasznú szervezet.

Nagy-Britanniában jelenleg a nőket érintő, megelőzhető rákos esetek 12 százaléka függ össze a dohányzással, és 7 százaléka azzal, hogy a páciens túlsúlyos vagy elhízott. De mivel a dohányzók száma visszaszorulóban van, az elhízottaké pedig emelkedik, a szervezet szerint 25 év alatt eltűnik a két kiváltó ok közötti különbség. A szervezet számításai szerint 2035-re a daganatos betegségek kialakulásának 10 százaléka kapcsolható majd a dohányzáshoz (25 ezer megbetegedés), 9 százalékot (23 ezer megbetegedést) pedig a túlsúly fog okozni. A trend folytatódása esetén 2043-ra már több megelőzhető rákos megbetegedést okoz majd a nőknél a túlsúly, mint a dohányzás.

A brit férfiaknál hosszabb időbe telik majd, hogy az elhízás okozta rákos esetek száma meghaladja a dohányzással összefüggő megbetegedésekét, mivel Nagy-Britanniában több férfi dohányzik, mint nő. A brit férfiak között nagyobb arányú az elhízottak száma, mint a nők körében, ugyanakkor a nők esetében az elhízottság erősebb motívuma a rák kialakulásának, mint a férfiaknál.

A jelentés szerint a dohányzás többek között akut mieloid leukémiát, tüdő-, hólyag-, bél-, nyaki, hasnyálmirigy- és gyomorrákot okozhat. A túlsúlyhoz vagy elhízottsághoz köthető daganatos betegségek közé tartozik a bél-, epehólyag-, vese-, máj-, mell-, petefészek- és pajzsmirigyrák is.

Linda Bauld, a szervezet rákmegelőzési szakembere hangsúlyozta, hogy a brit kormánynak a dohányzás visszaszorításának tapasztalataira építve kellene fellépnie a túlsúlyproblémák okozta rákos megbetegedések megelőzése érdekében. Mint mondta, a túlsúlyos gyerekekből ötször nagyobb eséllyel válik túlsúlyos felnőtt.

 

 

A szakember olyan megelőző intézkedések bevezetését javasolta a gyerekek védelmében, mint a gyorsételek este 9 óra előtti reklámozásának tiltása, illetve az ártámogatások korlátozása a kevésbé egészséges élelmiszerek esetében.

Bauld ugyanakkor megjegyezte, hogy a dohányzás visszaesése viszont ünneplésre ad okot. "Azt jelzi, hogy évtizedek figyelemfelkeltő munkája, amely a dohányzás egészségügyi kockázataira világított rá, továbbá az erős politikai fellépés, beleértve az adóemelést, a dohánymarketing eltávolítását és a nyilvános zárt helyeken való dohányzás betiltását, megtérült" – mondta.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás