Startra kész a Lomonoszov úszó atomerőművi blokkja

2018. október 7. 13:30

Startra kész a Lomonoszov úszó atomerőművi blokkja

2018. október 2-án a világ első és egyetlen úszó atomerőművi blokkján, a Lomonoszov Akadémikus nevét viselő berendezésen az Atomflot murmanszki kikötőjében a gyártó Balti Üzem szakemberei befejezték a nukleáris fűtőelemek betöltését a hajó bal oldali, második reaktorába. Ezzel befejeződött az úszó atomerőmű fizikai indítását megelőző munkafázis.

Vitalij Trutnyev, a Roszatomhoz tartozó Úszó Atomerőművek Építési és Üzemeltetési Igazgatóságának igazgatója elmondta: „Azt tervezzük, hogy az év végére befejezzük a végső technológiai műveleteket a létesítményben. Mostanra a szakemberek végeztek az egyik legfontosabb feladattal – a nukleáris fűtőelemek betöltésével az úszó atomerőmű egyes és a kettes reaktorába. A következő kulcsfontosságú szakasz a fizikai indítás lesz, erre idén októberben-novemberben kerül sor, miután megkapjuk a vonatkozó engedélyeket a nukleáris hatóságtól, a Rosztyehnadzortól.  Ezt követik a komplex tesztek, amelyeket még azelőtt el kell végezni, mielőtt a reaktorok elérik a projektben meghatározott teljesítményt.” - közölte Trutnyev.

Az úszó atomerőművet 2019-ben vontatják a Csukcsföldi Autonóm Körzetben található Pevek városába. Jelenleg az úszó atomerőmű fogadásához szükséges part menti infrastruktúra kiépítése zajlik: a biztonságos kikötéséhez és üzemeltetéséhez szükséges mólók, hidraulikus létesítmények és egyéb épületek kivitelezése folyik. Az úszó atomerőmű a legészakibb nukleáris létesítménnyé fog válni és a Csukcsföldi régiót látja majd el villamos energiával, fokozatosan kiváltva a Bilibiniói Atomerőművet és a Csaunszki szénerőművet.
A Lomonoszov Akadémikus úszó atomerőmű a 20870-as projektszámot viseli és a világ első kis teljesítményű mobil atomerőművi blokkja lesz. Az úszó atomerőművek az északi és távol-keleti területeken működnek majd, és céljuk hogy energiával lássák el a távoli iparvállalatokat, a kikötőket, illetve biztosítsák a nyílt tengeren lévő olaj- és gázfúrótornyok energiaellátását.

Akademik Lomonoszov - úszó atomerőműAkademik Lomonoszov - úszó atomerőmű
Háttér:
Az úszó atomerőmű tervezésének köszönhetően nagyon biztonságos, minden lehetséges kockázatra felkészítették. Képes ellenállni egy cunaminak vagy más természeti csapásnak. Az úszó atomerőmű teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség biztonsági követelményeinek és nem jelent veszélyt a környezetre. Az úszó atomerőműbe két KLT-40C típusú reaktort építettek be, amelyek 70 MW villamos teljesítménnyel rendelkeznek, jelentős mennyiségű hőenergiát képesek előállítani normál üzemmódban, ami egy hozzávetőleg százezer lakosú város folyamatos energiaellátását képes biztosítani. A blokkok sziget üzemmódban is üzemelhetnek, és alkalmassá tehetők tengervíz sótalanítására is.
A Roszatom már dolgozik az úszó atomerőművek második generációján, amelyet optimalizált úszó atomerőműveknek neveztek el, ezek két RITM-200M reaktorral épülnek, amelyek teljesitménye egyenként 50 MW lesz- áll a Roszatom közleményében.
 

32 évvel Csernobil után jön az újabb őrület: az úszó atomerőmű
 

Úszó Csernobil ellen tiltakoznak Greenpeace-aktivisták Dánia partjainál

Úszó Csernobil ellen tiltakoznak Greenpeace-aktivisták Dánia partjainál

Az Akedemik Lomonoszov, a világ első úszó atomerőműve május 3-án elérte a dán vizeket. A Szentpétervárról Murmanksba tartó létesítménynél Greenpeace-aktivisták demonstrálnak, hogy így hívják fel a figyelmet az úszó atomerőmű rendkívüli veszélyeire és szigorúbb biztonsági előírásokat követeljenek.
A Greenpeace vitorláshajója, a Beluga II. követni kezdte az úszó atomerőművét a dán vizeken. A magas kockázatú nukleáris létesítmény tulajdonosa és üzemeltetője a Paks II. megépítésével is megbízott orosz állami vállalat, a Roszatom. „Ez az úszó atomerőmű a nukleáris katasztrófa veszélyének teszi ki a rendkívül sérülékeny Északi-sarkvidéket. A saját meghajtás nélküli, lapos fenekű hajóra épült atomerőmű olyan, mintha egy fa deszkán egyensúlyoznánk egy nukleáris létesítményt bolygónk legvadabb vizein” – üzente a fedélzetről a Közép- és Kelet-Európai Greenpeace nukleáris szakértője, Jan Haverkamp.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés