Hirdetés

Még mindig túl sok élelmiszer landol a bécsi kukákban. A Wiener Tafel (bécsi élelmiszerbank) egy új eszközzel vette fel a harcot a pazarlás ellen. A “Wiener Tafel-Sensorik Labor” projektben 12 – 16 év közötti fiatalokat tanítanak meg arra, hogy hogyan ismerjék fel, hogy egy élelmiszer valóban kidobásra van-e ítélve, vagy még menthető. A 10 részes tanfolyamon minden érzékszervüket bevethetik a fiatalok.

Ausztriában még mindig évente 760.000 tonna élelmiszer landol a szemétben, amiből 577.000 tonnát akár meg is lehetne menteni. A Wiener Tafel és a Danone aktuális felmérése alapján ugyanis az osztrák fogyasztók 52 százaléka azért dobja ki az élelmiszereket, mert nem biztos benne, hogy meg lehet-e azt még enni.
További 20 százalék azért kerül a kukába, mert rosszul tárolták, 18 százaléknak pedig lejárt a szavatossága. A felmérés azt is kimutatta, hogy különösen a fiatalabb generáció hajlik rá, hogy kétes esetben inkább kidobja az ételt, mert bizonytalan és kevesebbet tud az élelmiszerekről. A két vállalat éppen ezért indította útjára közös projektjét, a "Wiener Tafel-Sensorik Labor"-t, egy érzékenyítő workshopot, ahol a fiatalok az érzékszerveik segítségével ismerkedhetnek meg az élelmiszerekkel.

A 12 és 16 év közötti korosztályt egy tanfolyam keretein belül tanítják meg arra, hogy szaglásuk, ízlelőbimbóik, látásuk, hallásuk és tapintásuk segítségével állapítsák meg, hogy tényleg ki kell-e már dobni azt az almát vagy joghurtot, vagy mégiscsak lehet még valamit kezdeni velük. "Az egyik legegyszerűbb dolog, amit megtanítunk a tanfolyam résztvevőinek, hogy hogyan kell úgy bepakolni az élelmiszereket a hűtőbe, hogy annak különböző hőmérsékleti zónáit is figyelembe vegyük" – magyarázza a Wiener Tafel munkatársa, Monika Heis.

A Wiener Tafel-Sensorik Labor megtanítja, hogyan pakoljuk be helyesen a hűtőtA Wiener Tafel-Sensorik Labor megtanítja, hogyan pakoljuk be helyesen a hűtőt

A workshopot kimondottan az ifjabb generációra szabták, így a korosztálynak megfelelően nemcsak közös főzéssel, hanem instagram szelfirészleggel is várják a fiatalokat. Az összesen 10 részből álló tanfolyamon lesz joghurtkóstolás és túrókészítés is, de a fiatalok egy mikroszkóp segítségével közelről nézhetik meg, hogy mennyire félelmetes is a penészgomba. Az érzékenyítő laboratórium egy jól bevált koncepció továbbgondolása, egy hasonló projekt már évek óta jól működik a kisiskolások és a náluk is fiatalabb korosztály körében.

Élelmiszerhulladékaink felét elkerülhetnénk

Élelmiszerhulladékaink felét elkerülhetnénk

Egy átlagos magyar fogyasztó évente 33 kg élelmiszert dob ki csak azért, mert a nem megfelelő tárolás miatt megromlott, vagy csak mert feleslegesen vásárolta meg – derült ki a Noguchi Porter Novelli összeállításából. Ha pazarlást sikerülne kiküszöbölni, egy négytagú család évente akár 50 ezer forintot is megspórolhatna.

Mint írták, globálisan az emberi fogyasztásra megtermelt élelmiszer egyharmada, évente mintegy 1,3 milliárd tonna végzi hulladékként vagy megy kárba. Az ENSZ mezőgazdasági szervezete, a FAO adatai szerint a világ tehetős országaiban évente keletkező élelmiszerhulladék mennyisége (222 millió tonna) nem sokkal marad el Afrika szubszaharai térségének teljes éves élelmiszertermelésétől (230 millió tonna).

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás