Micimackó lassan éhen hal

2018. október 21. 7:29

Micimackó lassan éhen hal

Arielt az óceánba került le nem bomló műanyag fojtogatja, Bambinak pedig már az anyja elvesztése a legkisebb problémája, hiszen lassan nem marad élőhelye. Mesehőseink és az ökológiai katasztrófák - ahogyan Billy Drausin grafikus látja.

A francia Billy Drausin autodidakta módon sajátította el az illusztráció készítés csínyját-bínyját, idén októberben pedig az Inktober kezdeményezés égisze alatt úgy döntött rajzaival a popkultúrát összemossa az emberiség által okozott környezeti katasztrófákkal.

Az Inktober (kb. tinta-október) kezdeményezést még 2009-ben Jake Parker engedte szabadjára. Ennek lényege, hogy a résztvevőknek október minden egyes napján kreálniuk kell egy rajzot, majd annak fotóját valamelyik közösségi felületre feltölteni. A rövid időn belül világméretűvé duzzadó kezdeményezés sikerének egyik titka az, hogy a művekre nézve semmiféle megkötés nincs, csak egy tetszőleges hívószó, ami ráveszi az adott alkotót a rendszeres alkotásra.

Drausin ezt a környezettudatosság fontosságának a hirdetésében találta meg, amit a mesehősök vagy éppen a szuperhősök segítségével igyekszik elérni. Globális felmelegedés, orvvadászat, tengerek szennyezése mind visszaköszönnek az elgondolkodtató rajzain, melyeken Micimackó lassan éhen hal, Arielt az óceánba került le nem bomló műanyag fojtogatja, Bambinak pedig már az anyja elvesztése a legkisebb problémája, hiszen lassan nem marad élőhelye.

Gyerekkorunk mesehősei a klímaváltozás korában Gyerekkorunk mesehősei a klímaváltozás korában
A képre kattintva galéria nyílik.
Drausin eddig 16 alkotást tett közzé, de a hónapnak még a fele hátra van, így ha továbbra is követnétek a nemes cél vezérelte alkotásait, akkor a Twitter oldalán megtehetitek, ahová minden nap feltölt egy új rajzot. Via hetediksor.hu




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés