A rovat kizárólagos támogatója

Évente 7 millió ember hal meg a szennyezett levegő belégzése miatt – nyilatkozta a legfrissebb kutatások alapján Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ügyvezető igazgatója.

Az etiópiai származású Ghebreyesus meghökkentő számokat mondott a Guardiannak: elmondása szerint a Föld lakosságának 90 százaléka szennyezett levegőt szív magába nap mint nap, és a hatásai a rossz minőségű levegőnek súlyosabbak mint a kutatók idáig gondolták. 

Ghebreyesus a „légszennyeződés az új cigi”, és ugyanolyan nagyságrendű kampányra és nemzetközi összefogásra van szükség a megfékezéséért, mint ami azután kezdődött, hogy nyilvánvalóvá váltak a dohányzás súlyos egészségkárosító hatásai.

A jövő héten tartják a WHO első konferenciáját, amely kifejezetten a legszennyezettség egészségügyi hatásainak kutatásáról és a probléma lehetséges megoldásairól szól majd. A világszervezet lobbistái abban bíznak: sikerül olyan nemzetközi megállapodásokat előkészíteniük, ami alapján országok és nagyvárosok vállalják majd, hogy csökkentik a légszennyezettséget. 
 

Más kutatók arra figyelmeztetnek, az évi 7 milliós szám ennél magasabb is lehet, ez a szám ugyanis csak az egyértelmű szív- és tüdőbetegségeket mutatja meg, a rossz levegő élettani hatásai pedig ennél súlyosabbak és összetettebbek lehetnek, így kihathatnak a nők termékenységére, de akár cukorbetegségek kialakulására is. 

A 444.hu cikke szerint a környezetszennyezés közegészségügyre gyakorolt hatásait vizsgáló WHO-igazgató Maria Neira szerint a legnagyobb veszélyben a csecsemők és gyerekek vannak a szennyezett levegő miatt. 300 millióan élnek olyan környezetben a világon, ahol a levegő szennyezettsége hatszorosan haladja a nemzetközi sztenderd szerint egészségnek tekinthető szintet.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás