A rovat kizárólagos támogatója

A gáztárolót 2006-ban, egy komoly ukrán–orosz gázárvita során alatt rendelte meg Kóka János akkori gazdasági miniszter, most az MSZKSZ tulajdonába kerülhet, melynek vezérigazgatója Bártfai Béla, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea férje. Van igény eltitkolni az orosz – magyar hosszú távú gázszerződést.

A szőregi tárolót a Mol építette, szokás szerint egy kimerült gázmező helyén, és a tárolóban nemcsak az állam által előírt kötelező tartalék fér el, hanem kereskedelmi célra is tárolhatnak benne gázt (utóbbira 2020-ig le is kötötték a kapacitást). Az állam 2013-ban kivásárolta a Mol részesedését (a Portfolio.hu akkori becslése szerint 62 milliárd forintért), majd megvásárolták az E.on összes kereskedelmi gáztárolóját is.

A stratégia tároló 51 százalékos tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) lett, a többi pedig az MSZKSZ (Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség) tulajdonába került. Az MFB-nek EU-s összeférhetetlenségi szabályok miatt ki kell szállni az üzletből, így a 100 százalékos tulajdonos az MSZKSZ lesz. Utóbbi egy félig piaci, félig állami szervezet, mely a magyarországi gáz- és olajkereskedőket tömöríti, de az állam is delegál vezetőket az élére – írta a 444Az MSZKSZ vezérigazgatója, azaz az állami energetikai cégek gazdája Bártfai Béla, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter férje.

Van igény eltitkolni az orosz – magyar hosszú távú gázszerződést

A piacot ismerő, a HVG-nek nyilatkozó forrás szerint, bár logikusnak tűnne, hogy a stratégia tárolót a Magyar Földgáztároló Zrt. vegye meg, a jelenleg kitűzött hosszú távú cél az, hogy az összes tároló egy szervezetnél összpontosulhasson. Arra a kérdésre, hogy jelent-e a tároló átadása eladása nemzetbiztnsági kockázatot, a szakértő úgy nyilatkozott: nincs nagyobb veszély, mint ami eddig volt, és az MSZKSZ-ben az összes piaci szereplő kontrollja biztosított.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás