A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Kihalási válsággal néz szembe a Föld, amelynek növény- és állatvilága a dinoszauruszok alkonya óta nem látott ütemben pusztul – figyelmeztet Cristiana Pasca Palmer, az ENSZ Biodiverzitási Egyezményének teljesítéséért felelős ENSZ-titkárság vezetője.

Palmer az egyiptomi Sarm es-Sejkben véget ért ENSZ Biodiverzitási Konferenciát követően adott interjút a BBC Newsnak, összegezve mindazokat a globális erőfeszítéseket, valamint az egyes emberek szintjén megvalósítható életmódbeli változtatásokat, amelyek segítenek a természet további kiszipolyozásának megakadályozásában.  A szakember szerint a bolygó növény- és állatvilágának sokszínűsége – a biodiverzitás – olyan tőke, amelynek elvesztését nem engedheti meg magának az emberiség. Mint fogalmazott, ha elveszítjük a biológiai sokféleséget, azzal tönkretesszük az embert életben tartó hálózatot. „Csendes gyilkosnak szoktam nevezni a biológiai sokféleség csökkenését, mivel a hatása nem olyan látványos, mint a klímaváltozásé, ám sok tekintetben sokkal veszélyesebb annál" – jegyezte meg az ügyvezető titkár.

Komoly kihatással van a bolygó egészségre, hogy az emberek mit esznek. "Nem azt mondom, hogy mindenkinek vegetáriánussá kell válnia. Ugyanakkor meg kellene értenünk, hogy a húsfogyasztásunk hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, ami pedig hatással van a természetes élőhelyekre és ökoszisztémákra" – mutatott rá Palmer.

[A WWF szerint nem kérdés, hogy történelmi időket élünk – az a kérdés, lesz-e még folytatás.]

Ma már egyre jobban visszakövethető a különböző termékek származási helye, legyen szó a bútorkészítéshez használt faanyagról vagy a boltokban kapható élelmiszerekről. A titkárságvezető éppen ezért úgy gondolja, hogy ma már a vásárló könnyen tájékozódhat. „Vegyünk például egy tonhalas szendvicset: honnan érkezik a tonhal, a klímaváltozás más tényezők fenyegette élőhelyről?"

Az ügyvezető titkár szerint az apró növények és állatok épp olyan fontosak, mint látványosabb, népszerűbb társaik. Elmondta: gyakran kérdezik tőle, hogy miért kellene azzal foglalkozni, ha egy lepkefaj kipusztul az Amazonas-medencében, vagy egy apró bogárfaj örökre eltűnik a Földről. "Amikor elveszítjük ezeket a fajokat, akkor a természet nagyobb rendszerében betöltött szerepüket is elveszítjük" – magyarázta Palmer, aki szerint a biológiai sokféleség csökkenését megakadályozó intézkedésekhez széleskörű konzultációra van szükség az üzleti világ szereplőinek, az őslakos népek és a civil társadalom bevonásával.

A világszervezet Éghajlat-változási Kormányközi Testülete IPCC szintén nemrég adott közre egy jelentést, amely szerint az emberiségnek alig 10 éve maradt, arra, hogy csökkentse a légkörben a szén-dioxid mennyiségét.

Kapcsolódó anyagok:

Ajjaj – nagy a baj!

A fajok kipusztulása után már nincs visszaút

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás