A rovat kizárólagos támogatója

Épp 70 évvel ezelőtt 1948. decembér 10-én fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, melynek szövegezésében többek között Eleanor Roosevelt egyesült államokbeli First Lady is részt vett. A II. világháború borzalmainak árnyékában készült nyilatkozat összefoglalja az ENSZ álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról. Az Egyesült Államok jelenlegi vezetősége most ezen is átgázolt.

Feketébe öltözött civilek gyászolták az emberi jogokat a katowicei (COP24) klímatárgyalásokon, ugyanis napokig vita folyt arról, hogy a Párizsi Egyezmény előszavában (preambulum) foglalt emberi jogokra való hivatkozást belevegyék vagy sem a megállapodást gyakorlatba ültető szabálykönyvbe. Az Egyesült Államok azzal érvelt, hogy az emberi jogok nem képezik részét az egyezmény „működtetésének”, ezért azoknak nincs helyük a végrehajtást részletező szabálygyűjteményben.

Civil csoportok szerint az USA rejtett szándéka ezzel az emberi jogok teljes kihúzása a klímavédelmi intézkedésekből. Ezen jogok biztosítása azonban az alapját képezik az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek, hisz a klímavédelem nemcsak a környezet, de az emberi élet védelmét is célozza. „Úgy éreztük, mintha a tárgyalások üzletté váltak volna. […] A tárgyalóknak be kell tenniük az emberi jogokat [a szabálykönyvbe], mert a legfontosabb dolog, amire gondolnunk kell, az az ember” – vélekedett az éghajlatváltozás miatt különösen sérülékeny afrikai ország, Burkina Faso tárgyalója.

Az Egyesült Államok a figyelem központjába került egy olyan, általuk rendezett esemény miatt is, ahol a fosszilis energiahordozókra épülő gazdasági fejlődést hirdették. Az eseményt klímaaktivisták szakították félbe: hangosan kinevette az addig észrevétlenül teremben ülő aktivista csoport az egyesült államokbeli előadót, majd a „keep it in the ground”, azaz „ne bányászd ki” szlogent kántálva az előadók elé gyűltek, és átvették az esemény irányítását.

Pár percben személyes történeteket meséltek arról, hogy miért harcolnak a klímaváltozás ellen, és miért kell minél hamarabb a fosszilis tüzelők használatát beszüntetni.

Demonstráció az emberi jogokért. Katowice COP24 klímacsúcsDemonstráció az emberi jogokért. Katowice COP24 klímacsúcs„Az édesanyám mindent feladott, amikor kivándorolt Hondurasból az Egyesült Államokba. Perlem az Egyesült Államokat, amiért késlekedik a klímaváltozás elleni intézkedésekkel, hisz nem akarom, hogy az édesanyám áldozata hiábavaló legyen. Az amerikai kormány kockára teszi a jövőmet azzal, hogy továbbra is a fosszilis energia mellett lobbizik, ezzel tovább erősítve az éghajlatváltozás okát. A fiatalok a megoldás vezérei, és nem fognak meghátrálni” – mondta el a 19 éves Vic Barrett az Egyesült Államokból.
 

Kisiklatta a klímatárgyalásokat az USA-Oroszország-Szaúd-Arábia-Kuvait négyes

Kisiklatta a klímatárgyalásokat az USA-Oroszország-Szaúd-Arábia-Kuvait négyes

Az olajhatalmak összefogtak, és együtt torpedózták meg az októberi klímajelentést. Rajtuk kívül minden résztvevő ország támogatta a dokumentumot, de a különutasok elérték, hogy a klímaügyi csúcstalálkozó konszenzus híján nem tudja kötelező érvényűvé tenni a riasztó jövőképet festő tanulmány javaslatait.

Óriási felzúdulást keltett az ENSZ Katowiczében zajló klímacsúcsán az USA és Oroszország: összefogtak Szaúd-Arábiával és Kuvaittal, hogy lesöpörjék az asztalról az államszövetség októberi, apokalitpikus klímajelentésének javaslatait. A dokumentum iránymutatásában foglaltak biztosítanák, hogy az iparosodás előtti időszakhoz képest 1,5 Celsius fokon belül tartsuk a Föld melegedését. Ehhez viszont nagy változtatásokra lenne szükség a globális gazdaságban, melyeknek a fosszilis tüzelőanyagok ipara, köztük az olajágazat látná a legnagyobb kárát. 

Kapcsolódó anyagok:

Kisiklatta a klímatárgyalásokat az USA-Oroszország-Szaúd-Arábia-Kuvait négyes

Lesújtó eredmények világszerte az éghajlatváltozás elleni harcban

A lengyel államfő orbitális csúsztatása a klímacsúcson

Környezetvédőket utasítottak ki Lengyelországból

Ébresztő! – tömeges demonstráció a klímáért Katowicében

Mi vagyunk a jövő, adj nekünk esélyt – a fiatalok hangja a klímatárgyalásokon

Mire van szükség a klímatárgyalásokon? – Több helyi vezető, zéró fosszilis energia

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás