A rovat kizárólagos támogatója

Ecuador kormánya csak “hangtompított” tűzijátékot engedélyez szilveszterkor a Galápagos-szigeteken az állatvilág védelmében. Tatáról példát vehetnének a madárbarát települések.

Az év végi hangstopot tegnap jelentette be a latin-amerikai ország kormánya. Néma, csak fényélményt nyújtó petárdák használata továbbra is megengedett. 

A kormányrendelet megtiltja zajkeltő pirotechnikai eszközök bevitelét a szigetekre, továbbá a már ott lévők árusítását, terjesztését. A galápagosi kivételes állatvilágnak – szakértők szerint – idegrendszeri zavarokat és szívproblémákat okozott a petárdák durrogása.
 

Tatáról példát vehetnének a madárbarát települések

Tatáról példát vehetnének a madárbarát települések

Tata az első olyan város Magyarországon, ahol természetvédelmi okokból nem megengedett a tűzijáték az év egy bizonyos időszakában, így szilveszterkor sem.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésére, civil összefogás eredményeképp elfogadásra került a tűzijátékok természetvédelmi célú korlátozásáról szóló helyi önkormányzati rendelet. E szerint november 1. és február 28. között tilos a tűzijáték az áttelelő vízi madarak érdekében.

Tata neve a hazai természetvédelem szempontjából szinte fogalom. Komárom-Esztergom megyében itt található a legtöbb védett természeti érték, természetvédelmi terület, ráadásul mindegyik kiemelkedő értékű. Ezért is lehetett Tata 2010-ben a biológiai sokféleség fővárosa Magyarországon.

Egyedülálló természeti adottságai is hozzájárultak, hogy 2013-ban a város Magyar Tájdíjat kapott, de büszkélkedhet Európa Díjjal is, idén október végén pedig a Ramsari Város címet érdemelte ki a vizes élőhelyek védelméért.
 

 

Kapcsolódó anyagok:

Tata elnyerte a Ramsari Város címet!

Tatáról példát vehetnének a madárbarát települések

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás