A rovat kizárólagos támogatója

Az újesztendő első napján reggel az Öreg-tavon a tegnapi 23 ezerhez képest több, mint 13 ezer ludat találtunk!!! Ez óriási eredmény, hiszen a ludak mintegy 60%-a itt maradt!

Ilyen már hosszú évek óta nem volt, pláne hogy tízezres nagyságrendben maradtak itt! (ilyenre 30 év alatt ezelőtt csupán 3 alkalommal volt példa) – írta ma FB oldalán Michl József polgármester.

Az eredményben nagy szerepe lehetett a tatai "petárdastop" nak, melyről korábban beszámoltunk:
Tata az első olyan város Magyarországon, ahol természetvédelmi okokból nem megengedett a tűzijáték az év egy bizonyos időszakában, így szilveszterkor sem.  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésére, civil összefogás eredményeképp elfogadásra került a tűzijátékok természetvédelmi célú korlátozásáról szóló helyi önkormányzati rendelet. E szerint november 1. és február 28. között tilos a tűzijáték az áttelelő vízi madarak érdekében.
Tata neve a hazai természetvédelem szempontjából szinte fogalom. Komárom-Esztergom megyében itt található a legtöbb védett természeti érték, természetvédelmi terület, ráadásul mindegyik kiemelkedő értékű. Ezért is lehetett Tata 2010-ben a biológiai sokféleség fővárosa Magyarországon. Egyedülálló természeti adottságai is hozzájárultak, hogy 2013-ban a város Magyar Tájdíjat kapott, de büszkélkedhet Európa Díjjal is, idén október végén pedig a Ramsari Város címet érdemelte ki a vizes élőhelyek védelméért- írtuk november végén. 

Nagy-nagy köszönet illeti Tata város népét, minden jóakaratú támogatót az ügyben!  – folytatta a polgármester. A nagy többség nagyon fegyelmezetten adta magát az új rendelethez. Az előző évekhez képest most szokatlanul csendes volt a város az előző napokban és szilveszterkor is! Óriási sikerként lehet mindezt elkönyvelni, hiszen Tatán túlnyomó többségben voltak a felelősen gondolkozó emberek és betartották a Rendeletet! Sajnos nem tett így mindenki, ezért természetesen nem dőlhetünk hátra, hiszen mégiscsak elment több ezer vadlúd, de meggyőződésünk, hogy jövőre és az azt követő években már könnyebb dolgunk lesz. Tata valóban nagyszerű példát adott mindezzel az országnak, sőt (Ramsari Városként) nemzetközi viszonylatban is!  

Azért a kommentekből az is kiderül, hogy nem ennyire rózsás a kép, de a szándék követendő, és mint tudjuk, minden kezdet nehéz.

Kapcsolódó anyagok:

Elnémul a Galápagos-szigeteki szilveszter

Tatáról példát vehetnének a madárbarát települések

Tata elnyerte a Ramsari Város címet!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás