Hirdetés

Rossz brazilnak nevezte Gisele Bündchent Jair Bolsonaro új miniszterelnök kormányának agrárminisztere, Tereza Cristina Dias, aki szerint a világhírű egykori brazil szupermodell környezetvédelmi aktivizmusa, és kormányt illető kritikája ártalmas Brazília imázsára nézve. Átvették az unortodox hungarikumot.

Bündchen az ENSZ környezetvédelmi nagyköveteként évek óta harcol az Amazonas  megmentéséért, az erdőirtások és a vizek szennyezése ellen. 2017-ben szót emelt, amikor a kormány 600 ezer hektárnyi területet készült átengedni befektetőknek, és azzal vádolta Michel Temer volt elnököt, hogy kiárusítja az esőerdőt. 

Bündchen néhány napja (az októberben megválasztott) radikális Bolsonaro első lépése ellen emelt szót, miután az elnök az őslakos rezervátumok alapítási és felügyeleti hatáskörét áthelyezte az üzleti lobbi irányítása alatt álló mezőgazdasági minisztériumhoz. Dias erre válaszul nyilatkozta azt, hogy komoly PR-problémái adódhatnak az országnak abból, ha az egykori modell továbbra is hepciáskodik, és abszurd, hogy egyes emberek mennyire nem foglalkoznak az ország imázsával, ehelyett olyan képet festenek Brazíliáról, ami nem igazi. 

Tereza Cristina Dias brazil agrárminiszter és Gisele Bündchent fotómodell, ENSZ környezetvédelmi nagykövetTereza Cristina Dias brazil agrárminiszter és Gisele Bündchent fotómodell, ENSZ környezetvédelmi nagykövet

„Gisele Bündchen, neked nagykövetnek kéne lenned, és azt hangsúlyoznod, hogy országod élen jár a globális ökológiai egyensúly megőrzésében, nem pedig tényismeret hiányában kritizálni Brazíliát" – méltatlankodott Dias, aki később a Twitteren már megengedőbbnek mutatkozott. Azt írta, hogy Bündchen jó nagykövete lehetne Brazíliának, és számítanának is rá, mert a világnak tudnia kell, hogy Brazília őrzi és védi is természeti kincseit. 

A miniszter szerint Bündchen sokat segíthetne abban, hogy közvetít a mezőgazdasági befektetők és a környezetvédők között. A dolog nem tűnik egyszerűnek, miután Bolsonaro inkább az ipari-mezőgazdasági lobbi érdekeit látszik képviselni, és azt is tervezi, hogy kivonja Brazíliát a párizsi klímaegyezményből- írta a 444.hu.

 

Az új brazil elnök legelső intézkedései is antizöldek

Az új brazil elnök legelső intézkedései is antizöldek

Jair Bolsonaro új brazil elnököt épp csak beiktatták, máris elnöki rendeletben szállt bele a természetvédelembe: az őslakos rezervátumok felügyeleti hatáskörét áthelyezte az üzleti lobbi irányítása alatt álló mezőgazdasági minisztériumhoz. Mivel a minisztériumot nagyon erős szálak fűzik a földműveléssel foglalkozó vállalatokhoz, nem kérdés hogy kinek az érdekeit tolja majd előtérbe.
Brazília frissen felesküdött szélsőjobboldali elnöke, Jair Bolsonaro legelső intézkedése a minimálbér emelése – ennek tudható be az a tömeg, amely az új államfőt várta, és amelynek mérete azért jóval elmaradt a várttól. Kormányzati illetékesek ugyanis előzőleg 500 ezer emberre számítottak. Bolsonaro beiktatása ellen őslakosok tiltakoztak, miután kiadta az utasítást, hogy az esőerdők őslakosainak földjeit és rezervátumait a földművelésügyi minisztérium hatókörébe adják.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás