Sajnos azok a gyógyszergyárak ’tenyésztik’ a szuperbaktériumokat, ahol a betegségek gyógyításán dolgoznak – írta a HVG néhány napja, mely cikket mi is átvettük. Az antibiotikum biznisz anomáliáiról a Le Monde francia napilap riportjára épülő írásra reagált Darvas Béla ökotoxikológus prof.
Kemény állítás; tényszerűen vádlónak tűnik. Illényi Balázs a most szabadúszó, de hajdanán a HVG-nél dolgozó szerző (úgy látom történelem-francia szakos tanár) bátorsága a számomra is meghökkentő. Papp Lajos szívsebész története óta, mikor akaratlanul beletenyerelt a szívbillentyű- és műérpiacba már nem hihetem azt, hogy a területen kószáló oroszlán fogatlan. Évekig nem tudott operálni azt követően, hogy lakásának udvarán az őt váró és okkal meg nem szólaló verőlegények összetörték a kezét és bordáit. Nem erről szándékozok azonban írni, hiszen a ’Fekete Doboz’ erről felvételt őriz és leadja majd, ha eljön ennek az ideje.
A HVG cikke szerint „Vizet már csak lajtos kocsiból isznak a helyiek… […] Az India negyedik legnagyobb városa, Haidarábád külterületén tapasztalható áldatlan állapotok… […] A szennyeződések jó része ugyanis a helyben megtelepedett 150 gyógyszergyárból származik. Az Indiát a világ legnagyobb antibiotikum-termelőjévé tevő cégek az előállítás során keletkező káros anyagokat csendben a folyókba, tavakba eresztik, amelyek vizében az antibiotikum-koncentráció már legalább százezerszerese az Európában megszokottnak.” (a cikk egy másik hírrel kiegészülve a greenfon is itt)
– Dramatizált leírás ez, amely olvasása közben levegőt is alig kapok. Jártam Indiában és máig kísért a félhalott csecsemőjével kolduló asszony, vagy a ’családapa’ által csonkított családfenntartó gyerekkoldus képe. Tudok a bhopali ipari katasztrófáról eleget ahhoz, hogy az ottani munkahelyi viszonyokat el tudjam képzelni. Olvastam a Gangesz vizének mutagenitásáról, hogy hihető legyen nekem ez a bevezető. Az emberi élet értéke rendkívül változó Indiában, s az alsó határa a nulla. Fellélegeztem, mikor a repülő hazatartott velem.
„Az antibiotikum-rezisztencia évek óta forró kérdés, a felmérések szerint jelenleg is évente 700 ezren, csak Európában 25 ezren halnak meg úgynevezett szuperbaktériumok – vagyis semmilyen orvosságra nem reagáló kórokozók – miatti megbetegedésben. Egy tavalyi európai uniós jelentés szerint ez a szám a következő években meredeken emelkedni fog, és becslések szerint 2050-re többen halnak meg ilyen szuperkórokozóktól, mint rákban.”
– Nem nagyon kedvelem az olyan kifejezéseket, mint a ’szuperkórokozó’. Az világos, hogy az újságíró ezzel kívánja jelezni, hogy rendkívüli dologról van szó. Nem ez az egyetlen útja azonban a korábbiaknál patogénebb mikroorganizmusok előfordulásának. A patogenitás ténye ma is nagyon misztikus.
A spanyolnáthát (1918-1920) – amelyben legalább 50 millió ember pusztult el – kiváltó H1N1 influenzatörzs ma is okoz járványokat, de nem ilyen végletes konzekvenciákkal és sorolhatók lennének a példák tucatjai, pl. a paratífuszjárvány, ami közel 25 millió aztékot pusztított el, és az azték kultúra végét jelentette. Most viszont arról van szó, hogy a patogén baktériumok ellen kifejlesztett gyógyszereink veszítik el a hatékonyságukat, ami után ismételten világjárványokra (pandémia) számíthatunk.
„Közismert, hogy rengetegen szednek indokolatlanul antibiotikumokat… […] … a PNAS-ban tavaly publikált kutatás azt állítja, hogy az új évezred kezdete óta 65 százalékkal fogyott több e készítményekből világszerte, az egy főre eső fogyasztás listáját Törökország, Spanyolország és Franciaország vezeti.”
– Igaz, és ez ellen a hazai orvosközösség mostanában sokat tett. Ma korántsem megy futószalagon a receptírás, mint a katonaorvosnál, akinél két lehetőség merült fel, vagy hashajtót vagy antibiotikumot írt fel. „Nővérke írjunk fel a katonának Paripen-t – adta ki a csöpögő orrú csodadoktor az esetemben, bár lázcsillapító is megtette volna.
„Még nagyobb baj, hogy az antibiotikumok rutinszerű használata az állattenyésztésben… […] …két évtized alatt megkétszereződött.”
– Erről a mézek antibiotikumtartalmának vizsgálatából értesültem először. A kínai mézek ugyanis egy idő óta nem is léteztek nélkülük, s ehhez elégséges, hogy a RASFF adatbázisába betekintsünk. Az akvakultúrákból származó garnéla és hal sem más kategória.
„Tavaly derült ki például, hogy Indiában a tyúktenyésztők növekedésserkentőként colistint adnak a szárnyasoknak. Márpedig ez a hatóanyag a jelenlegi legerősebb antibiotikum, embereknél sok esetben ez az utolsó mentsvár a semmire nem reagáló baktériumtörzsek ellen.”
– Ez az igazán nagy probléma. Korábban az állattenyésztésbe a humán szempontból leszerepelt antibiotikumok kerültek, és nem a hasznosítható hatóanyagok. A colistin-botrány következménye valóban tragikus a fejlődő országok számára. Erre a múlt század közepén kifejlesztett, elég régi hatóanyagra nehezen alakul ki rezisztencia, s ezért is használják olyan esetekben, mikor más hatóanyagok már használhatatlanok. A RASFF adatbázisát megtekintve azonban az európai élelmiszerpiacon reakciót kiváltó élelmiszerek/tápok nem Kínából és Indiából származnak, hanem – tessék fogódzkodni – Olaszországból és Franciaországból. Magyarországi mérők 2006. áprilisában Olaszországból származó malactápból mutatták ki először, majd a következő évben luxemburgi laboratórium találta meg francia eredetű malactápban. A problémával tehát Európa tíz éve csöndben és agyonhallgatva küzdött. Indiában most ’buktak le’ a tenyésztők és az a kornak megfelelően azonnal közhírré vált.
Szennyezett vízzel érintkeznek Eludabad falu közelében a mezőkben dolgozó nők, akik panaszkodnak a bőrproblémákra
„…paradox módon éppen azokon a helyeken ’tenyésztik’ a szuperbaktériumokat, ahol a betegségek gyógyításán dolgoznak. Az ezer tó vidékeként emlegetett Haidarábád, köszönhetően az olcsó munkaerőnek, az alacsony adóknak és a laza környezetvédelmi szabályozásnak, a gyógyszergyárak paradicsoma, egyszersmind India legszennyezettebb körzete lett – magyarázta a Le Monde-nak Gudavarti Vidzsaj, a helyi egyetem közgazdászprofesszora.”
– Vagyis úgy kell értenünk a címet, hogy a gyógyszergyárakból kiengedett szennylé a tavakban végzi, ahol szelektálja a mikrobiális összetevőket, azokat is, amelyek humánpatogének vagy azokkal konjugációs kapcsolatuk van. Az antibiotikusrezisztencia génjei ugyanis plazmidokon foglalnak helyet, így könnyen továbbadásra kerülnek. Nem szándékos ipari tevékenységről van szó, hanem felelőtlenségről (elhallgatott környezetszennyezésről), ami persze hatását tekintve lényegtelen.
„Különféle vizsgálatok szerint az Indiát megjárt utazók 70-90 százaléka hordoz multirezisztens baktériumokat…”
– Oktalan tehát az elbizakodottságunk. Utazók hozzák és osztják az ilyen multirezisztens kórokozókat.
A RASFF kutatható adatbázisát sok szempont szerint dolgoztam fel idáig. Ebben kiderült, hogy hol vannak élelmiszerbiztonsági szempontból a lényegi hiányosságaink. Régóta értetlenül nézem azt, hogy a takarmánygyártók termékei miért nem kiemelt ellenőrzési terület, hiszen számtalan az állattenyésztés érintő katasztrófa megelőzhető lenne ezen az úton.
Az írás forrása: Kémiai biztonság FB csoport
