Bálint gazda életművét ismerték el

2019. február 3. 10:39

Bálint gazda életművét ismerték el

„A haza és a termőföld életem két legfontosabb pontja." - vallja az idén 100 éves Dr. Bálint György, aki tegnap az Év Agrárembere ünnepségen vette át az életmű díjat.

Dr. Bálint György gazdálkodó hagyományokkal rendelkező családba született Gyöngyös városában 1919-ben. Édesapja több nyelven beszélő, vállalkozó és kísérletező szellemű középbirtokos volt. Fiatal korának legszebb óráit szülővárosától 90 kilométerre, Halmajugrán töltötte, életének leggondmentesebb időszakait e településeken élte.

Elemi iskolai, majd gimnáziumi tanulmányait Gyöngyösön végezte, cserkészként 1933-ban részt vett a gödöllői dzsemborin. 1937-ben érettségizett a főgimnáziumban, 1941-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián. 1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen. 1949-1952 között a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, majd onnan egy évre a Kertészeti Kutatóintézetbe került. 1955-1959 között a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt, ahonnan a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága főkertészként alkalmazta, 1964-ig. 1967-ig Budapesten, az Állami Biztosító Főigazgatóság szakértője volt, majd nyugdíjazásáig (1981) a Kertészet és Szőlészet főszerkesztői teendőit látta el.

1969-1981 között a Kertészet és Szőlészetet, 1970-1981 között a Kertgazdaságot, 1972-1981 között a Kerti Kalendáriumot, 1984-1988 között a Kertbarát Magazint szerkesztette. 1989-től tagja a Budapest Rotary Clubnak, amelynek két évig alelnöke is volt. 1981-2009 között a Magyar Televízió Ablak című magazinjának állandó munkatársa (Bálint gazda). 1991-2000 között főszerkesztője az MTV Gazdaképző című műsorának.

Ezen sokszínű időszak alatt hűséget vallott a mezőgazdaság problémáinak, hiszen életének két legfontosabb és legstabilabb pontja a haza, amelynek kultúrájában él és a termőföld, amely kenyerét adja

Az Év Agrárembere kitüntető díjat - az Agrotrend Csoport zászlóshajójaként - 2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens üzlettársaival azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, gazdászokra, termelőkre, szolgáltatókra, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, azaz társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

Nagyszabású gálával zárult a 2018-as Az Év Agrárembere kitüntető díj tegnap este Egerben ahol a szakmai zsűri Ledó Ferencet választotta Az Év Agráremberének. Részletek >>>

 


 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés