A rovat kizárólagos támogatója

A Szajna lehet hamarosan a világ legzöldebb folyója, és ehhez a párizsi hajósok mutatják az utat. A városnak nagyratörő céljai vannak, hogy javítsák a levegő minőségét és csökkentsék a város széndioxid lábnyomát a 2024-es olimpiára. E célokat- összhangban a „Zöld Párizs” gondolattal – nagyrészt a tiszta elektromobilitással lehet elérni.

A párizsi folyami hajósokat képviselő Párizsi Kikötői Közösség kezdeményezésére most azt tanulmányozzák,  hogy miként lehet a “Zöld Párizs” mozgalmat kiterjeszteni a Szajnára, erre az ikonikus folyóra, amely átszeli a várost, és ami nemcsak  fontos kereskedelmi útvonal, hanem pihenő övezetként is szolgál az embereknek. A  Szajna flottájának villamosítását vizsgáló munkához a  nemzeti és helyi kormányzat nyújt támogatást, de fontos partner a Torgueedo cég, amely egyike a világ vezető vállalatainak  a tengeri elektromobilitás területén.

A kikötői közösség elnöke, Olivier Jamey szerint a párizsi hajósok teljesen egyetértenek azzal, hogy a hajóforgalom során keletkező szén-dioxid kibocsátást csökkenteni kell. A vizsgálatot azzal kezdték, hogy tanulmányozták a szabályozókat, az eszközöket, az infrastruktúrát, a technológiát és a költségeket, amelyek szükségesek a párizsi flotta elektromos motorokkal való felszereléséhez. Egyesével értékelnek minden hajót, amelyet városnézésre, étteremnek, magánrendezvényekre használnak, vagy éppen teherközlekedésre, hiszen  a különböző profilok különböző követelményeket támasztanak,  és olyan meghajtó megoldás kell, amely, kielégíti a sajátos igényeket is. „Lépésről lépésre haladtunk előre, értékelve a gazdasági helyzetet, az elérhető technológiát és azt, hogy miként tudjuk elérni leggyorsabban a sikert.

A hidrogén nagy potenciált mutat például, de idő kell ahhoz, hogy helyben valósággá váljon” – nyilatkozta a hajós szervezet vezetője.
Több mint 200 hajó közlekedik a Szajna Párizst átszelő 13 km-es szakaszán. A Szajnán zajlik az  összes belföldi folyami közlekedés fele, és a vízi személyforgalom 80 százaléka. Az intenzív használat következtében a flotta tisztán elektromos energiára való áttérése jelentős csökkenést eredményezne a város széndioxid lábnyomában.

„A Szajna ennek a nagy városnak a verő szíve, a helyi hajók évente 8 millió utast fogadnak. A folyónak nagy jelentősége van Párizs történelme, kultúrája és a városellátás szempontjából, és az élénk idegenforgalom tekintetében is, és ez csak  erősödik, ha a fenntarthatóság és a zöld technológoia ragyogó fényeként szolgál a közelgő olimpiai játékok számára”- mondta Jamey.

A Torqeedo a munkába egy sor iparilag előállított, teljesen integrált elektromos vezérlő-rendszerrel szállt be, amely alkalmas lesz párizsi flotta jelentős hányadának  igényei számára.”- folytatta Jamey. „A cég elektromotor és akkumulátor rendszerei szintén kompatibilisek az innovatív monitoring eszközökkel, ami egyszerűbbé teszi a flotta irányítását és biztosítja a fontos adatokat a hajókezelők számára.”
 „Torqeedo megtiszteltetésnek tekinti, hogy részese ennek a nagyszabású  tervnek, amelynek eredményeképpen  egy tiszta, kibocsátásmentes és nyugodt Szajna valósul meg”- nyilatkozta dr. Christoph Ballin, a Torqeedo vezérigazgatója. „A párizsi flotta hajóinak high-tech elektromos hajtásra való áttérése növeli az utazási élményt és segít megvalósítani a Zöld Párizs céljait.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás