A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Döntöttek Velencében: mégis bevezetik a napidíjat. Eredetileg májustól akarták bevezetni a napi 3 eurós díjat a tömegturizmus miatt a lakosok számára lassan már élhetetlenné váló “csatornavárosban”.

A belépési díj bevezetéséről döntöttek Velencében, a városvezetés erre vonatkozó terveit tegnap hagyta jóvá az önkormányzati tanács, bár az olasz idegenforgalmi miniszter többször kikelt ellene. Egyelőre nem ismertették, hogy a szabályozás mikortól hatályos, de az eredeti tervekben májustól akarták bevezetni azt.

A napidíj a Velencébe látogató, úgynevezett egynapos turistákat sújtja, akik reggel érkeznek, este távoznak és alig fogyasztanak: ők a látogatók 70 százalékát adják, akik az idegenforgalmi bevételhez csak 30 százalékban járulnak hozzá.

A fejenkénti 3 eurós belépési napidíj 2020. január elsejétől a duplájára növekedne, 2022-től pedig az előzetes belépési foglalás is kötelező lesz az olasz és a külföldi látogatók számára. A fejenkénti árszabást a csúcsidényben akár tíz euróra is növelhetik.

Mentesülnek a napidíj alól többek között a Velencében és Veneto tartományban élők, a hat évnél kisebb gyerekek, a fogyatékkal élők és kísérőik, a hatósági személyek, a velencei CityPass turistakártya birtokosai. A szállást is foglaló látogatók szintén kedvezményben részesülnek.

Luigi Brugnaro polgármester szerint a napidíjból származó bevételt a város történelmi kincseinek fenntartására és a turisták után maradó hulladék elszállítására fordítják.

Kapcsolódó anyagok:

Mesterséges velencei sziget óceánjáróknak?

Óriás kezek segítik Velencét

A hibridek előtt sütőolajjal vaporettóznak Velencében

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás