A rovat kizárólagos támogatója

A Népszava ír arról, hogy a korábbi felmentések után ma Kocsis Istvánt öt év letöltendő börtönre ítélte másodfokon a Pécsi Ítélőtábla.

Az MVM Magyar Villamos Művek 2005-2008 közötti vezérigazgatóját az állami energiacsoport milliárdjait érintő hűtlen kezelés és sikkasztás tárgyában ítélték el a másodszorra megismételt eljárás során. Kocsis korábbi tanácsadóját, Szász Andrást három évre ítélték. Varga-Sabján László egykori MVM-menedzsert 2 év börtönre ítélték, 3 évre felfüggesztve. Kocsis István feleségét a tanács orgazdaságban és pénzmosásban is érintettnek találta, de esetében a bíró nem említett büntetést, vagyis fenntartotta az első fokú bíróság által rá kiszabott, két év felfüggesztett börtönt. Emellett Kocsis Istvánnak és Szász Andrásnak különböző jogcímeken 15 napon belül több millió eurót is meg kell téríteniük az MVM számára.

A Népszava információi szerint minden elítélt esetében felülvizsgálati eljárás várható, így a végső döntés a Kúriára vár.  A lassan egy évtizede tartó büntetőeljárás során Kocsist és társait azzal vádolták, hogy különböző, leginkább offshore-cégekkel kötött kamuszerződések révén mintegy 15 milliárd forintot szívtak ki az MVM-ből. Ebből 12 milliárd azóta megtérült a lap szerint. 

A négy évvel ezelőtti, első fokú ítélet felmentette – mások mellett – a volt vezérigazgatót és Varga-Sabján Lászlót is, ám a másodfok három éve négyük esetében új eljárást rendelt el. 2018-ban a Kaposvári Törvényszék gyakorlatilag megismételte az első fokú ítéletét, újfent felmentve Kocsis Istvánt és Varga-Sabján Lászlót, ellenben bűnösnek találva Kocsis István tanácsadóját, Szász Andrást és Kocsis Istvánnét is. Bűnösségüket valamennyien tagadták, a felelősséget alapvetően az eljárás során elhunyt egykori gazdasági vezérigazgató-helyettesre, Molnár Lászlóra hárították.  

Habár Kocsis Istvánt  (a Népszava fotóján középen) két éve Süli János Paks 2-ügyi miniszter külön meghívta parlamenti beiktatása díszpáholyába – ahol állítólag Orbán Viktorral is kezet rázott -, mostanság azt lehetett hallani, hogy a kormányfő „elengedi” a számítását sokak szerint valamennyi kurzusban megtaláló állami cégvezér kezét. Az utóbbi évek során régi üzlettársa, Csányi Sándor OTP-vezér dobott neki mentőövet, így Kocsis István állítólag ma is a cégcsoport egyik leányvállalata, a Merkantil Bank egyik igazgatója. Abban ugyanakkor szinte minden érintett egyet ért, hogy a bírósági eljárással kapcsolatos szálakat jelentős mértékben „a politika” mozgatja.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás